Botka László visszalépése az elmúlt hónapok egyik legizgalmasabb és legszaftosabb politikai történése lehetett volna, ha azt a sajtó nem szenszációhajhász módon kezeli. Igyekszem a tényszerűség mentén bemutatni azokat a tényezőket amelyekről egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset lehetett olvasni az üggyel kapcsolatban, azonban rendkívül fontos tudni róluk ha érteni akarjuk a döntést.

Botka a lemondásával kapcsolatban arra hivatkozott, hogy a párton belül Fideszes ügynökök mérgezik a pártot. A közvélemény és a sajtó ezt az álláspontot fogadta el azonban felmerül a kérdés, hogy ebben az esetben miért maradt mégis az MSZP tagja? A tény, hogy egy olyan közegben maradt ahol elvileg elárulják őt, sejtetni meri, hogy más is áll a lemondás mögött. Lássuk a tényeket!

Egyértelműen nem hozott eredményt

Mióta miniszterelnök-jelölt lett egyetlen százalékot sem változott pozitív irányba az MSZP támogatottsága. Ékes bizonyítéka ez annak, hogy sem szakmailag nem tudta hozni sem ő, sem pedig az emberei azt a színvonalat amely alkalmassá tette volna őket a kormányváltásra. 

(forrás: kozvelemenykutatok.hu)

Elfutott a vita elől

Botka a lemondása napján hivatalos volt az ATV műsorába ahol Vona Gáborral folytatott volna politkai vitát, az összecsapás azonban elmaradt. Feltételezhetően ez nem a lemondással áll közvetlen összefüggésben, ugyanis ez nem szolgáltatott volna indokot arra, hogy ne állítsák szembe a véleményüket a felek. Botka visszalépése sokkal biztonsági lépés volt, hogy vitapartnere még véletlenül se tudja élő adásban bizonyítani az alkalmatlanságát.

Piszkos ügyek...

...legalábbis nem olyanok amelyek a választásokon az MSZP mellé vonzották volna a szavazatokat ha nyilvánosságra kerülnek.

• Cserepes sori piac eladása

A piac bérleti díja rohamosan nőtt az elmúlt időszakban, ezzel szinte minden piaci szereplőt távozásra ítélte, így az Ujhelyi által hozott (előre bevásárolt) vállalkozók hatalmi pozícióba kerülhetnek. Aki bevásárolta magát annak van jogalapja ajánlatot tenni, valódi vérbeli Fideszes technika. Hasonló történt a budapesti Mammutnál is.

• Siófoki önkormányzati nyaraló

Nemrég ment át az illetékes testületen az önkormányzati nyaraló eladásának szándéka, arra az indokra hivatkozva, hogy nincs kihasználva. A valóság ezzel szemben az, hogy a nyaralóba éveken keresztül tülekedtek az önkormányzati dolgozók azonban 3 éve egyetlen dolgozó sem mehetett oda komoly indok nélkül. A dolgozók csöndben vannak tartva, a nyaraló megy a haver cégéhez.

• Ligeti teniszpálya

A ligeti teniszpályában 100 millió forintos önkormányzati befektetés van, ennek ellenére eladják majd a felszántást követően kutyafuttató lesz belőle. Kutyafuttató. A teniszpályából.

A rejtélyes módon történő durván áron aluli ingatlaneladásokról (pl.: 1,6 milliárdos ingatlan 1 milliárd alatt), a virág cukrászda ügyéről és további bűzlő, cserébe viszont jól dokumentált ügyekről már beszélni sem érdemes.

Szegedi DK kettészakadása

A szegedi demokratikus koalíció ügye több mint érdekes, két képviselő ugyanis kizárásra került, mert megalkudtak Botkával és NEM tartózkodtak a szavazáskor hanem kisvárosi egyszerűséggel kikapcsolták a laptopjukat. Berkesi Ottó és Kardos Irén minden mozdulatukban Botka akaratát tükrözik, vele szavaznak stb. A DK összefogása sikertelennek bizonyult, ezt tetézvén a koalíció Botka általi megfúrását követően kizárólag Binszki maradt a DK olyan tagja aki észrevette a durva machinációkat és kiállt az ügy elutasítása mellett. Botka szerencséjére ezt Binszki két képviselőtársa már meg nem tudta megtenni, feltételezhetően félelemből, ezért kizárták őket a pártból.

(egy forrás a sok közül: szegedvaros.hu)

Botka már-már Orbáni

Az piszkos ügyeket, az amatőr simliskedést és a hatalommal való visszaélés tekintetében legalábbis biztosan. Ezek tudatában úgy érzem kijelethetjük, hogy Botka visszalépése nem annak köszönhető amit a sajtónak hazudott, sokkal inkább a bukástól való félelemnek. A különbség közte és Orbán között az, hogy ő ha csalni kell akkor olyan szakemberekkel veszi körül magát akik biztosítják számára azt, hogy problémamentes legyen a folyamat. Botkának ennyi igénye sem volt, így belekényszerítette magát a lemondásba.

A Gyűrűk ura szerintem egy kalap szar. Na jó, ez így túlzás. Gyerekmese. Semmi igazit és érvényeset nem tanít. A jók szépek és daliásak benne, a rosszak csúnyák, visszataszítóak, és menthetetlenek. A világ nyilvánvalóan semennyiben sem működik úgy, ahogy a Gyűrűk urában, és nem azért, mert sárkányok és orkok is vannak benne. Tehát a nagy része kamu. Egyetlen egy dolgot kivéve, amit Tolkien viszont zseniálisan látott meg.

Ez pedig a hatalom működése. Az, ahogyan begravitálja az embereket, és a heroinként való működése, miszerint ha egyszer kipróbáltad, amíg élsz, mindig kívánni fogod. A hatalom úgy mászik bele az ember agyába, mint egy parazita. Átveszi felette az irányítást, és olyan énjeit hozza elő az embernek, amelyekről senki nem feltételezte volna, hogy benne vannak. Befészkeli magát minden gondolatod mögé, minden döntésedet befolyásolja, minden lépésedet meghatározza.

A hatalom a kisembereket fertőzi meg a leggyorsabban, és a legaljasabb módon. Minél kisebb embernek minél kisebb hatalom kerül a kezébe, annál jobban próbál meg visszaélni vele. Gondolj bele, milyen az, amikor prolik kapnak hatalmat a kezükbe. Kallerek, biztonsági őrök, polgárőrök, közteresek, kidobók, és igen, utálom, hogy ezt kell írnom, de igen, Magyarországon a rendőrök, és bizonyos tanárok is.

A kisember megrészegedik a hatalomtól. A kisember számára a hatalom alkohol. Befolyásolja a döntési képességét ugyan, de minden szorongását felszínre hozza, agresszív lesz tőle, és kibaszott nehezen teszi le, és az esetek nagy részében rá sem tudsz mutatni nála, hogy a fogja lett a szernek. Ezért van az, hogy a kallerek elé bármilyen élethelyzet sodorhat, mindent meg fog tenni azért, hogy megbüntessen. Nem azért, mert bántja az igazságérzetét, hogy egyesek fizetnek a jegyért, míg mások nem. Le sem szarja ezt. Azért, mert az ő munkájának csak az ad értelmet, ha megbüntethet. Ugyanis ha még meg sem büntet, ha mindegy, hogy van-e jegyed, vagy sem, akkor az ő élete egy kudarc. És mindent meg fog tenni azért, hogy ne érezze ezt, hogy ne kelljen szembenéznie ezzel. Ugyanez vonatkozik az énektanárra, aki zeneakadémiát akart vezetni, ehelyett érettségiző diákoknak tanítja Bartók Béla életét, és aki nem tudja, azt meg fogja húzni, akkor is, ha mellette egy matematikai lángelme, és az ének-zenével soha semmit nem fog kezdeni, de akkor is el lesz kaszálva érettségi évben. Ugyanezért basztat az egészségügyi dobozodért a rendőr, ugyanezért köt beléd a kidobó, ha részeg vagy egy kocsmában (whtthfck?), és ugyanezért szól rád a kelleténél hangosabban és lekezelőbben a biztonsági őr a drogéria kijáratánál, hogy leszel szíves megmutatni a táskádat, és ha nem tettél el semmit, akkor nem érti, hogy miért esik nehezedre megmutatni egy vadidegennek, hogy mik azok a dolgok, amiket magadnál tartasz rendszeresen. Ugyanezért igyekszik semmi segítő jellegű információt sem megosztani veled az ügyfélszolgálatos kolléganő, telefonban meg pláne nem, és ha ezt jelzed neki, akkor kikéri magának a hangnemet. Ezért játssza el a kisbolti eladó az „egy kólát kérek szépen” mondatod után az „ÖNNEK IS JÓNAPOT KÍVÁNOK…KÖSZÖNNI MEG ÉN TUDOK…” című történetet. A hatalom így működik. Nincs belőle sok, annyi, hogy kidobhatod a részeg kötekedőket a kocsmából, de ha egyszer te ez lettél fitness-olimpikon helyett, akkor minden egyes tetves gecit ki fogsz dobni a kocsmából, akinek a nézése vagy kinézete nem tetszik. Mert máshogy egyszerűen nincs értelme annak, hogy helyet szorítasz ki a világból, hogy belélegzed az oxigént, aminek előállításáért növények komoly munkát végeznek. Ezért versz szarrá embereket a KFC bejárata előtt zárás előtt tíz perccel, nem azért, mert a munkavédelmi íratlan törvénykönyvben benne van, hogy zárás előtt tíz perccel nem illik kibaszni a kedves személyzettel, és még több mosogatnivalót csinálni nekik.

A nagyemberek között már egészen más a helyzet.

Az ő esetükben a hatalom úgy hat, mint a kokain. Befolyásolja a döntési képességüket, de nagyon nem úgy, ahogy a kisemberét. A hatalom az ő esetükben legitimmé tesz mindennemű törekvést, és gátlástalanságot a szer megszerzésének és megtartásának érdekében. Amikor éppen a hatása alatt állsz, akkor azt érzed, hogy nálad már nincs feljebb. Egyszerűen te vagy a világ tetején, és mindenki, aki azt mondja, hogy nem jól csinálod, amit csinálsz, az csak azért mondja, mert a cuccodra vágyik. Irigy, mert neki nincs. De hát hogy is lenne, hiszen feleakkora király sincs, mint te vagy.

Tény, hogy vannak, illetve voltak is már esetek, amikor a hatalom (szintén a droghoz hasonlatosan) az ember egyik legjobb oldalát hozta felszínre. Gondolhatunk itt gond nélkül akár Abraham Lincolnra, akár John F. Kennedyre, akár magára Jézus Krisztusra vagy hogy a droggal hozzunk párhuzamot, megannyi művészre, előadóra, mint például Jim Morrison, Jimmy Hendrix, vagy Kurt Cobain.

Mindent összevetve a hatalom is egyfajta drog, méghozzá az egyik legaddiktívabb. Lehetetlen megmondani, hogy kiből mit hoz ki. Van, akinek a legjobb oldalát, de lesz, aki ölni fog azért, hogy csak még egy adagot kapjon.

Egy valóban létező, és releváns probléma a világban az, hogy a hatalommal, pénzzel, és befolyással rendelkező emberek szinte bármilyen akaratukat rá tudják erőltetni azokra az embertársaikra, akik náluk szegényebbek (kevésbé gazdagok), vagy nem rendelkeznek a megfelelő ismeretséggel, öntudattal. Ez igaz. De kár lenne azt hinni, hogy egy gazdag öregember számára nem ér annyit egy fiatal feltörekvő, és gyönyörű színésznő teste, mint amennyit a színésznő számára a producer pénze, befolyása, és beleszólása a szereposztásba. Mielőtt hirtelen öntudatos feminista lenne, szeretném leszögezni az alábbi három tényt:

• Sosem mondtam azt, hogy hasonló helyzetekből nem történik nemi erőszak, vagy annak bármely formája.
• Nem gondolom azt, hogy ez egy természetes, és egészséges folyamat lenne
• Semmi esetre sem értek egyet azzal az állítással, hogy a színésznők ajánlják fel magukat.

Mindazonáltal mindenki által ismert, és semennyire sem titkolt tény, hogy a szereposztó dívány kétoldalúsága létező rendszer. A fiatal színésznőnek sokszor egy félórányi prostitúció megcsinálni magának azt a pénzt és castingot hozó karriert, amihez Diane Keatonnek vagy Susan Sarandonnak egy élet kellett. Nincs ezzel semmi probléma, ugyanis nyíltan, és vállaltan kiállok a prostitúció jogossága mellett, ugyanis azt gondolom, hogy minden ember (nő és férfi is) azt tesz a testével, amit csak szeretne, és ez az egyik legalapvetőbb joga. A probléma azzal van, hogy ezt egyszerűen senkinek sem áll szándékában felvállalni. Senki nem mondja azt, hogy „nagyon kellett ez a szerep, és jó döntés is volt, mivel ez volt az, amivel végre bizonyítani tudtam, hogy igazán jó színésznő vagyok, és ez vezetett később ahhoz, hogy olyan rendezőkkel is dolgozhattam, mint Martin Scorsese, vagy Darren Aronofsky, és ezért bőven megérte félórányi producerfarok a testemben”. Senki nem mondja ezt, pedig ez az igazság, és esküszöm, hogy senkit meg sem vetnék érte. Ugyanakkor sosem fogom megérteni, hogy milyen erkölcsi alappal játszódhat le az eseménysorozat, aminek felépítése a következő: rendező/producer úr felajánlja a színésznőnek, hogy most akciós áron, mindössze egy együtt töltött éjszakáért az ő részére fog hajlani a casting utáni értékelés alatt, ugyanis többen is versenyeznek a szerepért. Kedves kis színésznőnk mondhatná erre azt is, hogy nem, köszönöm, ilyen áron nem, akkor inkább megvárom, hogy legyen egy olyan megkeresésem, aminek nem egy farok a számban a vége (aki azt állítja, hogy MINDEN producer vagy rendező csak azokat a színésznőket válogatja be, kéri fel, aki lefekszik vele, az vegytiszta őrült) De nem. Csodálatos pillangónk úgy dönt, hogy ő él az akciós csomaggal. Szeretné a szerepet. Tudja, hogy el tudja játszani, méghozzá nem is akármilyen minőségben. Sokkal jobban, mint a másik. El akarja vállalni, és el is fogja. Megéri. Tudja, hogy úgyis lesznek olyan kalandjai, amiket meg fog bánni. Legalább legyen egy, amiből marad valami kézzel fogható is. Elvállalja a felkérést, megtörténik, ami megtörténik, megkapja a szerepet, az Oscar-díjat, ami magával hoz még legalább harminc olyan felkérést, amihez már egyetlen farkat sem kell semelyik testnyílásába sem beengedni. Mindenki önmaga döntött az eseménysorozatban. Mindenki úgy jön ki belőle, ahogy kijön, de ha mindenki megtartotta, amit ígért, akkor nem értem, hogy a díjosztás után miért kéri el bárki is a panaszkönyvet, mondván, őt megerőszakolták, hiszen olyan emberrel feküdt le, akihez amúgy nem vonzódik szexuálisan. MIVAN? Ha nem történt tényleges erőszak, vagy olyan esemény, amivel az illető hölgy elveszítette döntési képessége fölötti beszámíthatóságát, akkor az miért erőszak? (A svéd kormányt nem kérdeztem, ők teljesen inkompetensek a témában, de köszönöm…) Talán azért, mert utólag jött rá, hogy annyira mégsem érte meg? Vagy utólag jött rá, hogy a tehetsége alapvetően nem predesztinálta őt egy ilyen szerepre, ilyen filmben, és fáj beismerni, hogy csak az átlagon felüli fényvisszaverési képessége volt az, ami eljuttatta őt olyan szerepekhez is, amikre nála nagyobb színésznők nemet mondtak a fent említett kondíciók mellett?

Még egyszer ismétlem: nem azt mondom, hogy ez történik minden esetben, még azt sem, hogy ez az általános. Mindazonáltal hiba, és elképesztő naivitás lenne azt hinni, hogy minden esetben nemi erőszak történik, amikor egy nő önként prostituálja magát, legyen a fizetett ár akármennyi is.

Az összeesküvés elméletek, vagyis a konteok, olyan álláspontok, amik feltételezik, hogy események vagy cselekmények mögött általában megnevezett csoportok vagy személyek állnak. Ezek a teóriák nagyon elterjedtek kultúránkban és sokszor valóság alapjaik is vannak. Kormányunk is észrevette az ebben rejlő lehetőségeket és felhasználja őket, hogy relevánsabb kérdések helyett migráncsokról és Soros terv-ről lehessen nemzeti konzultációt tartani. Ezeknek bár van igazság alapjuk, mégis a felelősség eltolására szolgálnak, arra utalva, hogy semmilyen válságért és rossz döntésért nem a kormány és a nemzet a felelős, hanem külső összeesküvők. Valamint ha ezzel foglalkozik a pornép nem figyel az államkassza kiürítésére.  

Miért fogékony rá az ember?

Számtalan oka lehet annak, hogy egy konteot könnyebben elhisz valaki, mint a valóságot és szívesebben merül el benne. Az egyik ilyen ok, hogy izgalmasabb és megnyugtatóbb. Olyan az elmének, mint egy pihe-puha kényelmes takaró, amiben elbújhat a kényelmetlen valóság elől. A konteok általában szorongás csökkentő hatásúak, vagyis ha olyan új információval találkozik az állampolgár, ami nem illik bele nézetébe akkor az ezzel járó feszültséget fel tudja oldani benne. Az ismerős ellenség ugyanis szimpatikusabb, mint egy kiszámíthatatlan mechanizmus. Evolúciós előnye is lehetett annak, ha egy fenyegetettséget túlzónak vélt az ember, mivel ez fokozott óvatosságot eredményezett. Az ember hétköznapi és tudományos ismeretek szerzésekor megerősítő információkat szok keresni, hogy erősítse a konteoba vetett hitét. Ha esetleg olyan információba botlik, ami cáfolja azt a háttérhatalom ármánykodásának szokta tulajdonítani. Így a konteo csak igazolható lesz és nem cáfolható. A heurisztikus gondolkodás, amelyet felületes vagy irracionális feldolgozásnak is neveznek szintén nagyon sokat segít ezen elméletek erősítésében. Ezen gondolkodás folyamata ökölszabályok mentén zajlik, amik a múlt tapasztalataiból levont következtetéseken, hiedelmeken alapszik. A tudat azért választja sokszor ezt a megoldást mert így könnyebb eljutni a konklúzióig, mint alaposan végig gondolni egy adott feltevést. Ennek következtében az effajta gondolkodás inkább tévedéshez vezet.

A konspirációs elméletek általában egy nagy horderejű eseményről vagy eseménysorról kívánnak számot adni és gyakran az adott társadalom élményeivel egybecsengnek. Megalkotói és híveik negatív eseményeket előidéző és ezt sikeresen eltitkoló szerveződésekről akarják lerántani a leplet. Egyik következménye, hogy aránylag gyorsan a társadalmi bizalmatlanság paranoid mértékű kiterjesztéséhez vezetnek, valamint függőséghez. Aki egyszer elmerül bennük többet lehet, hogy vissza se jön a felszínre.

De nem a szentimentális, és nem is a hedonista értelemben. A zene valami olyasmi, ami nem emberi, de mégis az. Nem emberi, nem természetszerű, mert annyira irracionális, logikátlan, és nem leírható algoritmus. Megírhatod a tökéletes kottát, eljátszhatod akárhányszor, de sosem lesz kétszer ugyanolyan, mert aki előadja sem ugyanaz az ember már a két pillanatban. Ettől emberi. Valami, amit a tévedés, és az, hogy néha nem tökéletes, több mint tökéletessé tesz, és a felfoghatatlan, hogy ezt nem tudjuk irányítani és befolyásolni sem. Ugyanaz a dal két különböző pillanatban, két különböző embernek teljesen másik síkon történik. Mondják, hogy a zene matematika, ami tudományos értelemben elvileg igaz. Le van írva, hogy hogyan kell elénekelni, eljátszani, eldobolni, milyen ütemben, és ez mind valóban matematika. Aztán ezt megfogja egy ember, előadás közben eltér a tökéletestől, ergo hibázik, és a zene kilép a matematikából, az anyagi világból, és valami emberfelettivé válik. Ettől mégsem emberi. Mert több annál. Aki hisz Istenben, annak isteni, és én ezt nevezem Isteni ihletettségnek, aki nem hisz, annak meg emszercénégyzet vagy amit akartok, és abból lép ki, és válik értelmezhetetlenné a zene. Így nem emberi, illetve nem e világi.

A zene ugyanakkor káosz. Nem válogat, rendszer nélkül szórja a hozzá való tehetséget. Nincsenek előtte rétegek, rendszerek, korlátok, vagy igazság, olyan értelemben, hogy ki érdemli meg, és ki nem. Van aki egy életet áldoz rá, vagy többet is, és mindent, de mindent alárendel a zenének, és az alázatnak. De talán sosem lesz az elég, mert egy lusta tehetség három másodperc alatt lesöpör mindent az asztalról amit más egy élet munkájával tett oda. Mint Hektor, és Achilleus. Hektor a legtöbb volt ami emberi szinten elérhető volt, de az első pillanattól esélye sem lehetett Achilleus ellen, aki az "Istenek kegyeltje" volt. Van olyan, hogy valakinek mindene megvan az életben, nem lenne szüksége a sztárságból adódó anyagi javakra, de a tehetsége egyszerűen annyi embert vonz be, hogy elkerülhetetlen a híresség. Van olyan, hogy valakinek a zene jelent mindent, de egyszerűen sosem lesz hozzá annyi tehetsége, hogy olyan szinten művelje, ahogyan szeretné. A zenében nincs erkölcs, nincs jó és rossz, mégis, olyan mélyen lakozik az emberben, hogy talán sosem fogunk lelátni odáig.

A zene ettől mágia. Valami, amit semennyire sem fogunk fel, semennyire sem tudjuk kielemezni, vagy megfejteni, de úgy tudunk bánni vele, mintha csak arra születtünk volna. Méghozzá annyiféleképp, ahányan valaha is hozzányúltak. A libabőr, a torokban dobogó szív, a nyakadon lüktető ér, a könnyek, amiket a szemedbe szőhet egy-egy dal. Még akkor is, ha ezerszer hallottad, és tudod mi fog történni, mégsem tudsz tenni ellene semmit...

Meg tudod mondani, hogy ha édesanyád almáspitét süt, az illatot hol érzed. Az orroddal. Nyilván. Tudod, hogy middel érzed az ízét. A száddal, nyilván. De nem tudod megmondani, hogy hol érzed azt, hogy milyen érzés hosszú hetek, hónapok, évek után mégegyszer, újra beleharapni az édesanyád almáspitéjébe, amit neked sütött. Tudod, hogy milyen érzés, de hogy mivel érzed azt, azt nem. A zene is ilyen. Vannak zenék, amik kellemesek a fülnek. Tudod, hogy a füleddel hallod. De azt, hogy amit érzel, miközben hallgatod, azt mivel érzed, azt nem. A szíveddel? Olcsó közhely. Az agyaddal? A biológia szerint igen, de mind tudjuk, hogy valójában nem. A lelkeddel? Talán. De az meg nem annyira leírható. Próbálok nem pátosszal beszélni erről, de nehéz, mivel a zene tényleg valami olyasmi, amiről érezzük, hogy bizonyíték arra, hogy van valami az anyagi világon kívül/túl is. Talán mágia...