Minden emberben van a lelke mélyén egy kicsi abból, amit én liberálisnak hívok. Ugyanis én azt nevezem liberalizmusnak, amikor az ember bármit megtehet, amivel nem árt valaki másnak. És ide nem tartozik szerintem az, amikor valakit idegesítesz, kényelmetlen helyzetbe hozol, vagy felszaggatod a sebeit, pláne nem az, amikor a tabuit döntögeted. Nem azt mondom, hogy nem okozhat lelki sebeket az, ha megkérdezik, hogy miért tetted be a gyereket, akit három hónapja szültél meg, részegen a fagyasztóba, de szerintem amíg nem kötözöd le, és nem úgy teszed fel neki ezeket a kérdéseket, addig nem ártasz. Bárki bármikor megtagadhatja egy kérdésre a választ, és felállhat, és elmehet, és amíg ezek a feltételek adottak, addig részemről a liberalizmus megvalósul. Szerintem az, hogy a világon tényleg bármit mondhatunk, a legszebb eszmék egyike. Méghozzá azért, mert ezzel lemondunk arról, hogy Istent játszunk, és megítéljük, hogy egy ember véleménye vagy ízlése legitim-e, csupán az alapján, hogy mennyire tudunk azonosulni azzal a szemlélettel. Hogy a legmegosztóbb témákból vessek fel párat: egy férfi senkinek nem okoz kárt azzal, ha egy másik, izzadt, szőrös férfivel vonaglanak egymáson vadul, és ha leszámítjuk azt a bődületesen rossz ízlésű zenét, amire a cselekvés zajlik, akkor azzal sem okoz kárt, hogy végigvonul az Andrássyn a haverjaival, akik szintén egymáshoz dörgölőznek. Nem okoz nagyobb kárt egy meleg kivillanó farka az utcán, mint az apád heteroszexuális kivillanó farka a köntös alól otthon, vagy a fociöltőzőben a társaid kivillanó farka. Legalábbis egyik sem alkalmas arra, hogy egy amúgy teljesen heteroszexuális embert meleggé tegyen. De ha alkalmas lenne rá, azzal sem érteném mi a probléma. És szerintem ez a liberalizmus. Lemondani arról a hitről, hogy bármi, ami nem felel meg az én értékrendemnek, az kevesebbet ér. Én erre gondolok, amikor azt mondom, hogy liberális vagyok, és ebből szerintem minden egészséges pszichéjű emberben vagy egy kicsi. Senkit nem érdekel, milyen zenét hallgat a gyereke, amíg nem kezdi el acélbetétes bakanccsal emberek sípcsontját eltördelni, milyen sorozatot néz az anyja, vagy az unokatestvére kikkel és hogyan dug. Senki nem megy oda, és szedi ki a fülhallgatót a gyerek füléből, kapcsolja le az anyja tévéjét, vagy rángatja le az unokatestvérét a szexuális partneréről. Mert nem is lenne rá mentség. Ugyanitt meg szeretném jegyezni, hogy a gyűlölködéshez és az enyémtől NAGYON eltérő véleményekhez is ugyanolyan joga van az embereknek részemről, mint annak, aki egyetért velem ebben. Nem tilthatjuk meg embereknek, hogy ne higgyék el a holokausztot, vagy ne gondolják azt, hogy a Föld lapos, vagy a csík tolja a repülőt, mert ha komolyan gondoljuk a szólásszabadságot, akkor gondoljuk komolyan, és ne essünk bele abba a csapdába, amibe Kevin Lomax esett a film végén John Milton jóvoltából.
Ugyanakkor be kell látnunk, hogy a liberalizmus ma nem ezt jelenti.
Míg a fent említett definíció úgy hangzott, hogy „liberális az, aki szerint mindent szabad, amivel nem okozol kárt valaki másnak” addig az újkeletű liberalizmust már úgy kellene megfogalmaznunk, hogy „semmire nincs jogod, amin akár egyetlen egy ember is megsértődhet a világon”. Ami sajnos nem csak a tökéletes ellentétje a korábbinak, de reálisan meg sem valósítható, de még a megvalósítás kudarca felé vezető út is Orwellel és Kafkával van kikövezve. Ugyanis ilyen cselekedet, vagy szó a világon nem létezik. Eddig csodálatos volt, ha valaki azt mondta, hogy szerinte a nőknek is ugyanannyi jog jár, mint a férfiaknak, manapság kirekesztő. Ugyanis előjön egy önmagát andro-cis-bi-demi-poli-astrogenderként aposztrofáló személy, aki egyrészt nem ember, mert lélekben raklap, másrészt kikéri magának, Őt külön miért nem emelted ki. Biztosan azért, mert nem így gondolod, és meg akarod őt erőszakolni. Ekkor azt mondod, hogy jó, akkor a világon minden nemű embernek ugyanannyi joga van. Előjön egy másik valaki, aki beperel, és nyilvános bocsánatkérésre szólít fel, amiért nem emelted ki, hogy minden nemű és származású embernek ugyanannyi joga van. Nyilvánosan bocsánatot kérsz, és ezúttal úgy fogalmazol, hogy a világ összes emberének ugyanannyi joga van. Ezen a ponton náci lettél, ugyanis azt mondtad, hogy egy néger, fehérek által megerőszakolt nő egy síró kiskutyával és egy Kossuth-címerrel megvert delfinnel, ugyanolyan helyzetben van, mint Adolf Hitler. Ez nyilvánvaló nácizmus. Ekkor, bár úgy gondolod, hogy segíteni kellene azokon a fiatalokon, akiket ezek a szélsőséges eszmék húznak ölelő karjaikba, de inkább magyarázkodásba kezdesz, miszerint egyáltalán nem írt értetted, elítéled a holokausztot, viszont te szívesen segítenél a megvert delfinen. Gratulálok apukám, innentől senki nem fog veled egy asztalhoz ülni. Az elitista, delfinúsztató hobbidnak szenteled azt az idődet, amivel a női kvótát is támogathatnád. Persze nem a Blaha aluljáróban lévő hajléktalanok között, csak a parlamentben, és a felső fizetési kategóriás munkahelyeken. Te rohadt, nyugati, elnyomó szar. Ezen a ponton rájössz, hogy kifogytál a szavakból. Nem válaszolsz. Szépen csendben bólintasz, letérdelsz, és létre is jött a másfél méteres körzetedben egy safespace. Végre ártalmatlan vagy, már senkit nem fogsz megbántani, megerőszakolni, vagy transzportokra gyömöszölni. Már a világ összes újkeletű liberálisa is keblére ölel. Végre színtelen, szagtalan, nemtelen, és tiszta vagy. Még a szép, felsőfokú Újbeszél- nyelvvizsgádat is megkapod, méghozzá kitűnő osztályzattal, immáron tökéletesen beszéled a nyelvet. A szeretet körbeért. Az újkeletű liberalizmus nyert. Orwell, Kafka és Madách pedig bűntudatot éreznek, amiért nem írták műveik végére, hogy ez nem ötletadásul, csak elrettentésül szándékozott volna szolgálni.
