A mém egy olyan ötlet, viselkedés vagy stílus, amely egy kultúrán belül emberről emberre terjed - gyakran azzal a céllal, hogy egy bizonyos jelenséget, témát vagy jelentést közvetítsünk a mém által. A mém egy olyan egység, amely kulturális ötleteket, szimbólumokat vagy gyakorlatokat hordoz, amelyeket írásból, beszédből, gesztusokból, rituálékból vagy más, mimikált témával rendelkező, elképzelhető módon közvetíthetünk. Az internet térhódításával a mémek többnyire képekként élnek tovább, nézzük meg mennyire jelentőségteljes módon. [1]
A mémek aktuális szerepe
A problémáinkról, a szorongásunk tárgyáról, a minket érő negatív hatásokról (jelentőségétől függetlenül) nem tudunk beszélni. A versenyalapú társadalmunk arra kondícionál, hogy a negatív érzéseinket és gondolatainkat elnyomjuk. A negativitás gyengeségre utal, a gyengéket pedig nem szeretjük. Azokat szeretjük akik vidámak, jó velük bulizni, mindig lehet velük nevetni és lehetőség szerint évi 1-2 alkalomnál többször lelkiznünk sem kell, amikor kell, akkor is maximum egy buliban, részegen. Írtunk erről korábban egy teljes cikket, ide kattintva tudod elolvasni. Az internetes mémek erre a jelenségre kínálnak gyorsan bekapható fájdalomcsillapítót, főleg az Y és Z generáció körében. A mém a társadalom kötelező boldogsághálóján keletkezett repedés amelyen átszivároghatnak a negatív, gyakran depresszív gondolataink. A mém egy platform amelyen keresztül összekacsinthatunk és megbizonyosodhatunk afelől, hogy a problémáinkkal nem vagyunk egyedül - továbbra is anélkül, hogy arról nyíltan beszélnünk kellene.
2x5 mém, ébredés után és lefekvés előtt
A gyakori mémfogyasztás segít abban, hogy kapcsolódási pontot találjunk a többi emberrel, kínos beszélgetés és megvallások nélkül kifejezzük a problémáinkat és beszélgetési alapot teremtsenek. Ebben a formában beszélhetünk arról, hogy depresszív, akár szuicid gondolataink vannak, Facebook lájkok és Reddit upvote-ok formájában visszajelzést és támogatást kaphatunk. Érdekes megfigyelni, hogy a Redditen (ahol a mémek többsége megszületik) az igazán populárissá váló képek többsége depresszív közlendővel van felszerelve.
Könnyű megfejteni, hogy a szociális kapcsolatok és a konfliktuskezelés társadalmi normáinak teljes hiánya tükröződik a legtöbb igazán népszerűvé lett kép mögül. A mém az összekancsintáson kívül esetenként egy néma segélykiáltás - amely célját a visszajelzésből fakadóan el is éri. Ha segítséget kér valaki és a problémáit nem is oldja meg senki, viszont jelzi egy lájk vagy upvote formájában 500 ember, hogy együttérez akkor vígasztalódik. "Nem vagyok egyedül."
Inkább fájdalomcsillapító mint orvosság
Az internet által kínált lehetőségek egy kifejezetten fejlett és eredményes formájának mondanám a mémeket. Alkalmasak arra, hogy a problémáinkat közöljük és visszajelzést kapjunk felőlük. A mém viszont egy épp olyan csapda mint a kábítószer. Ahogy a kábítószerfüggőség kialakulásának elsődleges oka nem a szerben, hanem a szociális kapcsolatok hiányában keresendő [2], úgy a mémek által jelzett probléma megoldásául sem fog szolgálni a puszta jelzés. Az, hogy a depresszív gondolatait kiadja magából valaki egy ilyen eszközzel, önmagában nem oldja meg a problémáját.
A megoldáshoz nem elég a felismerés, viszont egy fontos lépés az odavezető úton. Akár társadalmi, akár egyéni problémáról van szó, az első lépés mindenképp a felismerés. Ha tudunk a problémáról akkor képesek vagyunk azt megvizsgálni, képesek lehetünk megtalálni a miértjeit és orvosságot keresni rájuk. Ha valakinek szuicid gondolatai vannak akkor egy remek segítségkérési lehetőséget teremtenek a mémek, azonban arra buzdítok mindenkit, hogy ne álljon meg itt a folyamat. Ha valaki ismétlődően és hosszú időn át humorforrást talál az efféle viccekben akkor úgy vélem érdemes lehet leülni vele és ha máshogy nem megy akkor pár üveg sör fölött megbeszélni azt ami nyomasztja. A mémeken való közös röhögés egy remek kezdet lehet, arra bátorítok mindenkit, hogy képezzék ezek a képek valódi diskurzus alapjait - egyéni és társadalmi szinten is.
