Kovács Ervin életpályáját példaértékűnek tartom több szempontból is. Egyrészt nagyon széles skálán mozog zenei tudása, mondhatni lexikális. Egy életen át tanulta, ami a mai napig tart. Másrészt a sikert nem csillogásban és existenciában méri, hanem önmaga és környezete gyarapításában. Pályája során rengeteg zenésszel dolgozott együtt és nagyon sokuknak kivívta a tiszteletét. Azért is gondoltam interjút készíteni vele, hogy élettapasztalatával és bölcsességével prezentáljam a zenei pálya Jedi oldalát.
Kérdés: Hogy ismerkedtél meg a zenével és mikor döntötted el, hogy zenész akarsz lenni?
Maga a zene tulajdonképpen születésem óta kíséri az utam. Az anyai dallamok napi szinten ringatták fülem, míg édesapám banjo játéka mindennaposnak volt mondható. Mellette,mint zenekedvelő szülők gyakran hallgatták a rádiót, a magnót, akadálymentesen folyt belém a zenei infúzió. Mivel a szüleimen kívül mindkét felmenő ágamban tudok hangszeres ismeretekkel rendelkező rokonról, így tulajdonképpen már kódolva kapta a gazdatest a zeneiséget. Én azon gyerekek közé sorolhattam magam, akik minden reggel-este végigkurjongatták, harsányan végigdalolászták a bölcsibe, majd az oviba tartó utat. Amellett, hogy folyamatosan sportoltam, csavarogtam a galerikkel, minduntalan társammá szegődött a muzsikaszó, szinte megállás nélkül ketyegett a fejemben egy-egy dallam, minduntalan játszotta vissza az agyam a már hallottakat. Van, aki ezt kapja poggyászul, van, aki máshoz kap útilaput. Idejekorán éreztem már, hogy az életem zöme a zenéhez fog kötni és ahogy a baráti társaságomban szert tettem velem egyívású emberekre, azonmód zenekart fabrikáltam magam köré. Ekkor még nem játszottam hangszeren, illetve csak pötyögtem édesapám banjo-ján, de talán 10 lehettem, amikor már körvonalazódott bennem az érzés, hogy ezt szeretném igazán csinálni.
K: Mikor zenélni kezdtél mi motivált téged? Mit jelent számodra a zenélés?
Maga a motiváció is és a zenélés is ugyanarra a pontra vezethető vissza nálam. Az örömre. Nem volt bennem soha és mind a mai napig hiányzik is belőlem a csillogás utáni vágy, hajsza. Egyszerűen sose érdekelt a habzsolás, az értelmetlen dagonyázás. Tehát nem a pénz motivált, de még csak nem is a rengeteg ember látványa a színpadról. Sokkal egyszerűbb, ugyanakkor a mindennél többet jelentő belső boldogság volt az, ami hajtott ez ügyben. Magamnak akartam megfelelni, kerestem a módját, hogy jókat és sokat tudjak tanulni, okulni. Hogy le tudjam játszani a kedvenceimet, hogy tudjak improvizálni, zenét írni, hogy egyáltalán tudjak beszélni a zene nyelvén. És ez mind a mai napig tart. Az összes műfaj érdekel, ami csak létezik és szívem szerint az összeset játszanám is! Ezért nem is tudok azonosulni azokkal a gitárosokkal, akik egyfajta korlátot húznak szellemük, tudásuk vagy érdeklődésük köré, hogy márpedig csak a metál, csak a rock vagy csak a blues. Megmondom őszintén, sajnálom az ilyen alkatúakat, nem tudják mit és mennyit vesztenek. Ha nem hallják, ha nem érzik más zenékben a szépet, akkor hiába is magyaráznám. De nem is kell. A saját szabadságom, aspektusom pedig nem tartalmaz, de nem is engedne bármi jellegű korlátoltságot. Tehát, a zene nem más, mint a lélek szárnyalásának, gazdagságának hangokba oltott kontinuitása.
K: Hogy határoznád meg a sikert? Mit jelent számodra ez a fogalom?
A siker valójában akkor mondható sikernek, ha magunkkal szemben tudjuk azt mondani, hogy ez így jó. Tetszik. Nyilván, kell, hogy legyen az emberben egy ösztökélő önkritika, ami mindig előbbre kell, hogy vigye. Mindig jobbat alkotni. Ez érthető is. De objektíven kellene látniuk az embereknek és picit hanyagolni kellene az állandó elégedetlenkedést. Mindenki munkájában lehet találni kivetnivalót. Vagy azért, mert más jobban tudná vagy egyszerűen, mert nem tetszik. Mindazonáltal, azt is kell nézni, hogy mennyi a belefektetett munka, tanulás, ami mögötte áll. Értékelni, tisztelni kellene a másik fáradozásait, úgy vélem. Sajnos, a zenész szakmában is, mint a legtöbb művészeti ágazatban, sok a kritikus tekintet és vélemény. Ez viszont megcsorbíthatja az ember önmagával szembeni valódi sikerre jutását. Mindig jönnek a fanyalgások és ez idővel egyfajta befordulást eredményezhet. A Nyuszika és a fűnyíró esete. Ezt nem szabadna. Sem hagyni, sem tenni. Ám mihelyst az egyén tud örülni a saját munkája gyümölcsének és el tud vonatkoztatni, más epés megjegyzésétől-kivéve, ha építő jellegű kritika-, máris szebben fog sütni a nap a lelkében.
K: Mesélj egy kicsit arról az útról, amit bejártál a kezdetektől napjainkig!
Kezdetben kaptam egy akusztikus gitárt a nagybátyámtól. Sokat jelentett ez nekem. Autodidakta módon, ám nagy vehemenciával álltam a tanuláshoz. Érdekes, mert az iskolai doktrínákkal ellentétben ezen a téren viszont faltam az ismeretanyagot. Mind a felvételeket, videókat, mind a szakirodalmat. Szemmel láthatóan gyors fejlődést tanúsítottam, mert 22 évesen már a nagy színpadon találtam magam, egy akkor elég neves, helyi zenekar gitárosaként. Számottevő fellépéseim alatt rengeteg dolgot sajátítottam el a rutinról, a műfajokról, színpadi viselkedésről. Megtanultam alázattal állni a közönség, a társaim előtt, tiszteletben tartani a színpadot, ami sokaknak egyáltalán nem megy. Rengeteg fellépésen vagyok túl, közel 3.000-et mondhatok el magamról. Számtalan "sztárral", ismert zenésszel léphettem egy színpadra, lemezeken, felvételeken,videókon közreműködhettem. Egy országos versenyben is kiváló eredménnyel végeztem 360 beküldött felvétel közül. Sikerült számos videót készítenem, ami számomra külön öröm és az még jobban megtisztel, hogy szinte a világ minden tájáról kapok gratulációkat. Látod, ez magammal szemben sikernek mondható. Sok zenekarba hívtak és hívnak beugróként. Tudják rólam, hogy van egy olyan képességem, mellyel rövid idő alatt rengeteg dalt vagyok képes elsajátítani szólókkal, hangszínekkel, vokálokkal egyetemben.
K: Pályád során mely zenész kollégákkal dolgoztál együtt? Melyikkel volt a legemlékezetesebb dolgozni és miért?
Egészen széles a paletta. Csak párat, ha sorolhatok. Nagy Feró, Kozsó, Bon-Bon, Krisz Rudi, Tnt, V-Tech, Irigy Mirigy, Auth Csilla, Sasváry Sándor, Vásáry André, Benkő Zsolt, Gyurkovics Zsuzsanna, Hoffer Péter, Pusztay Tóni...hosszan sorolhatnám.
De volt szerencsém zenélni a szombathelyi Filharmónikusokkal, blues gitárosokkal, jazz zenészekkel, színházi előadókkal a zalaegerszegi színházban, a nagyobb helyszínek közül zenéltem két ízben a sitkei rockfesztiválon és két ízben a soproni VOLT fesztiválon, valamint a Vida Feri által szervezett LMS rockfesztiválon.
Tényleg sok. Ritkán, de volt olyan is, hogy ambivalens érzésekkel volt fűszerezve egy-egy ilyen találkozás vagy zenélés, de azokról inkább nem is tennék említést.
Sok jó, kiváló zenésszel, jó emberekkel zenéltem már pályafutásom alatt. Külön nem hiszem, hogy ki kellene emelnem bárkit is, tekintettel a többiekre.Ugye, nincs ilyen, hogy a legjobb. Valakivel ezért volt nagyszerű, valakivel azért volt felejthetetlen. Minden kedves emlékemet mélyen a szívemben őrzök.
K: Nem csak zenész vagy hanem zeneszerző is. Sok művet alkottál már, amik Youtubon is fent vannak és kivívtad velük más nagyszerű zenészek elismeréseit. Ezek közül melyik a kedvenced? Melyikre vagy a legbüszkébb?
Talán a Genghis-Extreme guitar chops címűre. Azt a felvételemet a Mongol Tv feltette a Facebook oldalára és említést tettek egy más kultúrából származó gitáros létéről. Rólam.
Egy másik, a 20 metal solo licks című vidómat pedig beválasztották egy brazil gitároktató videó csoportba.Ezt mind a mai napig figyelemmel lehet követni a you tube-on.
Meg talán a Love hurts-re, ami ugyan nem ért el nagy nézettséget, mindazonáltal egy komplett szimfonikus zenekar mind az x számú hangszerének szerepeit én komponáltam és játszottam fel. Nyilván számítógépes kolléga segítségével, mint hegedű, brácsa, bőgő, fagott, fuvola, dob, hárfa, klarinét stb..stb..
De sok felvételt készítettem a Facebook oldalamra is, ahol valóban rengeteg országból jeleztek már vissza gratulációikkal a kollégák, nézők, hallgatók. A Metatrain című játékom, például az egyik gitárosoknak szánt Facebook oldalon a ’Mai nap gitárosa’ címet hozta számomra. Ezen gitáros videók nézettsége a 10 ezres köröket is túllépték, nem mintha ettől több vagy nagyobb lennék...
K: Véleményed szerint mi a zeneszerzés fogalma? Mit jelent ez számodra és hogy látod mit jelent a zeneipar számára?
Maga a zeneszerzés elég relatív dolog. Ugye, bárki, aki pár hangot maga talál ki bármilyen hangszeren, már mondható egy szerzeménynek. Nem feltétlen szükséges az illetőnek komoly zenei múlttal rendelkeznie, nem szükséges a kotta vagy a harmóniák pontos ismerete. Anélkül is lehet az egyén zeneszerző. ( Vannak is bőven ilyenek ) Tulajdonképpen egy személy írhat úgy is világslágert, hogy lenne fogalma arról, egyáltalán mit is fogott le és milyen sorrendben. Csak az emócióira, a belső hallására támaszkodott és alkotott maradandót. Ugyanakkor vannak olyan személyek, zenészek, akik kívülről fújnak minden elméleti síkot, még sincsenek megáldva egy önálló hang kreálásával.
Számomra akkor van igazán köztes tartalma egy szerzeménynek, ha annak hallatán megindul bennem egy érzelmi töltődés, jobb esetben katarzis. Ismerjük az érzést, amikor beleborsódzunk egy-egy olyan dallamba, amely a vénánkig hat. Én ezeket a szerzeményeket tartom a legmaradandóbbnak számomra. A jelenlegi zeneiparban sajnos egyre kevesebb ilyennel találkozni. Ez főleg a pop szakmára igaz. Elszomorító a kietlen, tartalmatlan dalok sokasága, nem beszélve a nyilvánvaló plagizálásokról, ötletszegény alkotásokról.
K: Milyen zenei arzenálod van és milyen technika bír nálad nagyobb preferenciával? Úgy értem elégedett vagy a mostani arzenállal vagy változtatnál?
A hangszerem, egy Ibanez Rg-570-es japán gitár. Maradéktalanul elégedett vagyok vele, tulajdonképpen már több mint 25 éve a társam. Rengeteg instrumentumot próbáltam már ki és játszottam rajtuk, illetve itthon is tartok még egy amerikai Fendert illetve egy Hamer-t, de mindenekelőtt a királykék gitáromat preferálom leginkább. Kényelmes rajta a játék, könnyen tudok rajta gyors játékot alkalmazni vagy harmóniai szólókat kivitelezni. Véleményem szerint legyen egy igazán hozzánk közel álló hangszerünk, aki igaz barátként mindig a szolgálatunkra hajlandó állni. Persze, a különböző műfajokban való helytállás jóval nagyobb spektrumot igényelne, de én nem vagyok telhetetlen. Megpróbálom megoldani ezekkel a hangszerekkel a munkáimat.
K: Ha jól tudom életed során mindössze 8 hónapig tanultál zenét tanárnál, mégis tanár lettél, méghozzá keresett tanár. Szerinted ez miért van így? Mit tanítasz másképp, mint a többiek?
Az az intervallum, amit effektíve gitároktatónál töltöttem, valóban kevésnek mondható. De ahogy mondottam volt, rengeteg oktató anyagot szereztem be, szakirodalommal egybeöltve. És mivel jellemzően az amerikai gitárosok anyagait böngésztem, így nem kellett végigmasíroznom a jó magyar kliséken, amiket már akkor sem igazán szerettem. Az innovatív muzsikát akkoriban a tengerentúlról kaptuk, hát akkor kövessük azt! Felvérteztem magam igencsak szép számú anyaggal, amik elsajátítása mellett már valóban nem láttam értelmét hazai gitároktatókkal bibelődni. Nem mellesleg szembesülni azzal a nem kizárható ténnyel, hogy sok esetben fogalmuk sem volt, hogyan csinálják. Manapság ilyen gond már nem fenyegeti az ifjú hallgatókat, hisz a világháló már tálcán kínálja a legkomolyabb oktatásokat is.
Ami viszont nem elhanyagolható, az maga a játék, az elmélet és a fantázia, nem csekély számban az érzelmek integrálódása. Ezeket viszont nem igazán adják vissza az oktatóanyagok, így csak az azokból elsajátított tudás, hiányos lehet. Én ezért tanultam, olvastam sokat az elméletről is, hogy képben legyek, bizonyos műfaji jellemvonásokról, azok hatásairól, átfedéseiről. Az oktatásomban pedig igyekszek mindig személyre szabottan eljárni pedagógiailag, úgy mond hivatástudattal, lelkiismeretesen átadni az általam megismert dolgokat. Véleményem szerint a jó pedagógiai érzék az, aminek az alapját meg lehet tanulni a tanárképző intézményekben, de akkor válik valaki igazi „vérbeli” tanárrá, ha a gyakorlatban is el tudja sajátítani azokat a módszertani ismereteket, amelyek segítségével hatásosan tudja átadni tudását.
K: Hogy látod a mai zene helyzetét? Milyen irányt mutat a fejlődése és szerinted merre tart?
Ezt csak párhuzamosan lehetne megmagyarázni, ha lehetne. Először is van a technika. A technika segítségével nagyszerű zenék látnak napvilágot, de ennek velejárója az is, hogy teljesen dilettáns előadók is képesek már produktummal előrukkolni. És ha ez utóbbi sok emberhez eljut, márpedig eljut, akkor képes azokra hatással lenni, ami viszont nem feltétlen halad jó irányba. Ezért is született meg maga a retro fogalma. Egyszerűen szükségük volt az embereknek több érzelmi töltöttségű dalokra, dallamokra. Visszanyúltak a korábbi felvételekhez, mert azok sokkal gazdagabb, motiváltabb hullámokat hordoznak magukban, mint napjaink cinkos társai.
Ezzel egyetemben és a világhálónak is köszönhetően, gombamód szaporodnak a tálentumok. Nagyszerű, akár kiváló zenészek garmadája nevelődött ki akár a net által és tulajdonképpen ez előbbre viszi az egész zene fogaskerekét. A zeneoktatás manapság jóval körültekintőbb, maibb, naprakészebb minden téren és gyorsabb is, hatásosabb is.
K: Ha valaki ma meg akar tanulni gitározni, hogyan tudna neki látni és mit javasolsz neki, milyen irányt kövessen?
Függetlenül attól, hogy milyen műfajban szeretne mozogni, muszáj elsajátítania a kötelező alapokat. Hangok elhelyezkedését, harmóniákat, akkordokat, skálákat. Ezt muszáj! Ugyanis ha nem tudja, hogy mit miért fog le, akkor gyakorlatilag vakon tapogatózik és úgy is ér véget a pályafutása, hogy nem tudta mit is csinált valójában. Ez jó? Egyáltalán nem! Sokan elsiklanak afelett, hogy mindezeket konzekvensen, akkurátusan magukénak tudják. Ha mindezeket megtanulta és álmából felébresztve is betéve tudja, akkor jöhet az a része a dolognak, hogy mire, mit játszunk. De emellett folyamatosan tágítsuk ismereteink tárházát minden téren. Dallamok, szekvenciák, különböző fokokra való játékok elsajátítása. Illetve a sosem elhanyagolható érzelmi vonulat. Ez egy hosszú és kiadós folyamat. Ha valaki jól szeretne játszani a hangszerén, akkor elkötelezettséggel, odaadással kell nekilátnia. Nem kifogásokat találni, miért nem gyakorolt, miért nem tanult, miért nem fejlesztette önmagát, hanem megtalálni a lehető legrövidebb utat a szorgalom felé.
