Kultúránk folyamatos fejlődésben van és volt, mint nyelv és zene terén. A dallam világ változását a természetben is meg lehet figyelni. Ilyen megfigyeléseket végzett P. F. Jenkins, egy Új- Zélandhoz közeli szigeteken élő nyereghátú madár dalában. Azon a szigeten, ahol dolgozott, körülbelül kilenc különböző dallamból állt a teljes repertoár és egyes hímek csak az egyiket vagy egy néhányat énekeltek ezek közül. A dallamokat utánzás útján tanulták meg a fiatalabb hímek az idősebbektől és volt rá példa, hogy egy-egy alkalommal új dallam született.
Az emberek esetében is így fejlődtek ki a ma ismert zenei dallamok és konstrukciók. Hatezer évesek azok a zenei vonatkozású egyiptomi képek és domborművek is, amelyek ásatások alkalmával felszínre kerültek. Valószínűleg az ókori görögök is egyiptomi tanítómesterektől sajátították el a hangszeres zenét és úgy terjedt tovább a római kultúrába és onnan az európaiba. A görögöknél alakultak ki a ma ismert harmónia körök alapjai, amiket a velencei Zarlino juttatott befejezéshez a középkorban. Igen nagy és lendületes volt az a haladás, amit a zene mutatott az egyszerű dalformáktól a középkor egyszólamúságán át, a szimfonikus költeményeken keresztül a mai zenéig. Ez a változás még mindig folyamatban van.
A feudalizmus idejében a géniuszok ritkábban juthattak lehetőséghez tehetségük kibontakoztatására ma azonban mindenki számára nyitva áll a lehetőség, hogy tanuljon és hangszeren játsszon és sokra is vihetik, ha van anyagi hátterük hozzá. Viszont a folyamatos depresszió és feszültség korában, ahol a multinacionális nagytőkés cégek agymosásának köszönhetően a tömegekhez minél egyszerűbb, gyorsabb és kommerszebb formában lehet csak eljuttatni egy-egy zeneművet, a zenei művészet degradációba szorult, alig van rá igény. Sajnos mára Napjaink “Mozartjai” otthon a szobában kénytelenek alkotni olyan műveket, amiket a fogyasztói társadalom nem képes megemészteni, mert nem a pezsgést a pörgést és az izgalmat nyújtja számukra, és ha meg akarnak belőle élni kénytelenek hakni, buli és popszutyok zenével kiszolgálni a közönséget.
A zeneszerzés demokratizálódott, ennek következtében bárkiből lehet géniusz, akiben megvan a szükséges drive, de mivel haszna nincs belőle és a géniuszok többségét is csak a “haverok buli fanta” érdekli a legtöbbjükből nem lesz az, mert a 4 akkordos kíséreteken és a mezei pentaton skálákon tovább nem akarnak menni.
Persze vannak olyan géniuszok, akik tovább is mennének és szeretnének minél többet tudni. Ha van megfelelő anyagi hátterük simán lehet is belőlük előadó művész, ha nincs a rögös úton kell haladniuk négykézláb, minden követ kivéve és alaposan végig tapogatva, hogy célba érjenek.
Mozart jelleméből adódóan, ha ma élne és nem lenne anyagi háttere, hakni zenész lenne, hogy meg tudjon élni, és szobagitáros, aki ontaná magából a jobbnál jobb kiemelkedően magas műveket minden műfajban csak éppen a kutyát se érdekelné. Mindezek mellett pedig egy poros, dohos pincében tanítaná diákjainak a pentatont.
