Hányszor olvastuk, hallottuk már nőktől, akár élőben, akár filmekben, akár a Facebookon, hogy „Én a rosszfiúkat szeretem”? Azért találunk rá precedenst, ugye? Mit is foglal ez magába? A nők szeretik a „rossz embereket” (már ha lehet ilyen jellegű bélyeget ragasztani valakire, ennyire egyszerűen)? Szeretik az erőszaktevőket, a gyilkosokat, a rablókat, az uzsorásokat, a Wall Street-i fehérgalléros maffiózókat? Jó, mondjuk utóbbiakat igen. De mégis, a nők TÉNYLEG a rossz embereket szeretik? Nem hinném, hogy erre gondolnak.
Először is szerintem definiáljuk a „rosszfiú” fogalmát. A rosszfiú az a karakter, aki áthágja a szabályokat, nem áll be semmilyen sorba, nem követ semmilyen normát, és erre büszke, amiből fel tudja duzzasztani embertelen méretűre az egóját. Azt most hagyjuk, hogy ez mennyire felszínes, vagy mennyire mély, mert ez változó. Ezek evolúciós szempontból adott esetben akár hasznos tulajdonságok is lehetnek, mindazonáltal szerintem nem itt gyökeredzik a megoldás.
Miért?
A nők szeretik a figyelmet. Mindenféle értelemben. De itt most nem arra gondolok, amikor rájuk figyelnek, amikor figyelmesek velük a partnereik, hanem arra, hogy tetszenek nekik az olyan fiúk, akikre sokan figyelnek, akik a figyelem középpontjában állnak („HÁT EZ MEKKORA HÜLYESÉG, ÉN, A KÜLÖNLEGES KIS HÓPEHELY DIREKT A SZERÉNY, ANTISZOC, INTROVERTÁLT FIÚKAT SZERETEM” – tudjuk, te kivétel vagy, és sajnáljuk az általánosítást. Biztosak vagyunk benne, hogy egyetlen zenész, színész, sportoló, vagy rocksztár sincs a kedvenc pasijaid listáján). A rosszfiúkról ez elmondható. Aki szándékosan szembemegy a forgalommal, arra valóban odafigyelnek. Persze nem azért, mert valami olyat csinál, ami megérdemli a figyelmet, de ha nem akarsz szarul járni egy másik ember hülyesége miatt, akkor odafigyelsz rá, hogy ne ütközz frontálisan az idiótával, aki akkora punk, hogy a szembeforgalomban halad. Viszont azoknak a nőknek, akik az ilyen férfiakra buknak, teljesen mindegy, hogy a figyelem oka micsoda, köszönik szépen, megfelel.
Mit remélnek a rosszfiúktól?
Mindenek előtt izgalmat. Repesztő autókat, őrült bulikat, vad szexet, szabályok áthágásával járó kiváltságokat, egy életérzést, ami nem azt mondatja velünk, hogy „tizenkettő belőlem egy tucat”. A rosszfiú szinonimája az izgalmas, ebből eredően a jófiú szinonimája az unalmas. A rosszfiúról mindenkinek a bőrdzsekis, belőtt hajú, pokolian jóképű, napszemüveges, Ford Mustang előtt pózoló jampi jut eszünkbe, akinek jól áll a cigi, míg a jófiú hallatán egy pattanásos, kövér, könyvtárszakos, szemüveges, csúszómászó undorító lusta unalmas lény jut eszébe az embernek, aki a lufit luftballonnak hívja. Mondanom sem kell, hogy ez 99%-ban nem állja meg a helyét.
Milyen következményekkel járhat egy rosszfiúval járni?
Először is, a nők hazudnak, amikor azt mondják, rosszfiút akarnak. Olyan rosszfiút akarnak, aki amúgy simán házhoz szoktatható, és csak akkor, és úgy rosszfiú, ahogy, és amikor azt a gazdatest (értsd: a barátnő) megkívánja. Minden szabályt és falat áttörő bikát akarnak, de persze csak azokat a falakat, és szabályokat, ökleljék fel ténylegesen, amiket a hölgy kijelöl. Na most, ez nem rosszfiú. Egy rosszfiú a te szabályaidat is áthágja. Nem biztos, hogy egyetért veled abban, hogy nem feküdhet le másokkal, vagy abban, hogy amit neki szabad, azt neked is, vagy abban, hogy nem lehet megütni egy nőt. A rosszfiúk valójában esztétizált tahók, akiknek a feltűnési viszketegségük tévesen különleges, forradalmi, lázadó, formabontó személyiségnek van aposztrofálva. A kettő között ugyanaz a különbség, mint az izgalmas élet, aminek reményében egy lány keresi az ilyen fiúk társaságát, és a stresszes élet között, amit egy ilyen fiútól kapni tud.
Mi az alternatíva?
Hát igen. Az unalom. Mert hogy aki megbecsül, aki komolyan szeret, akit érdekelsz, aki a földre borulva imádna téged nap mint nap, az gyanús. Az vagy beteg, vagy kurvaunalmas, vagy annyira nincs senkije, hogy az szintén gyanús, minden esetre nagyon gáz. Ugye? Egy férfi ne csináljon már ilyet.
Összegezve.
Amit nem szeretnénk: a férfi megcsalna, megütne, megalázna, semmibe venne, mellőzne, kihasználna, tiszteletlen lenne velem, átlagosnak tartana, durva lenne, mogorva, ha megdugná anyámat, a macskámat, otthagyna a haverjaiért, más lányokkal beszélne, más lányokkal találkozna, más lányokról tudomást venne, ha kisajátítana. Mi az amit még nem szeretnénk az első randin? Ha a lábam elé borulna, ha elmondaná, hogy imád, ha ragaszkodna, ha megalázkodna előttem, ha egyáltalán nem lenne féltékeny, ha rám hagyná a döntést az engem jobban érintő dolgokban, ha össze akarna költözni és örök hűséget fogadni.
Akkor mit szeretnénk? Hát valahogy a kettő között. Hogy normális legyen. JA NEM. NEM NEM NEM NEM. A normális az átlagos, az átlagos meg csicskagyász. Olyat akarunk, aki nem szélsőséges, de különleges, aki csak engem akar, de engem annyira azért nagyon nem, hogy sima legyen, de annyira azért igen, hogy senki más ne érdekelje, csak annyira, hogy egészséges versenyszellem lehessen bennem, és ne legyen gyanús, hogy miért nem akarja őt senki rajtam kívül, de ha akarja, akkor kikaparom a szemét a kurvának. És mire összejövünk, tanulja meg, hogy hogyan kell egy nővel bánni, de ezt úgy, hogy nagyon sok exe ne legyen, csak annyi, hogy tudjam, hogy azért másnak is kellett már, de az anyjától se tanulja meg, ha lehet, mert akkor nagyon fog ragaszkodni hozzá, ami nem szexi. Valahogy így. Az egy cseppel sem kevésbé fontosabb mellékzöngék mellett, mint például megfelelő egzisztenciális helyzet, stílus, jó megjelenés, magabiztosság, humor, és talpraesettség. És csak hogy legyen világos: Ádám Sandler filmjei királyak. Jó!?
A jó hír, kedves férfitársaim, hogy ha a fenti kritériumoknak megfeleltek, akkor sima ügyetek van.
Az első hónapban.
