Az illegális letöltések kérdése rendre szóba kerül, és hiába gyarapodik a legális alternatívák tárháza, a torrent oldalak ha nem is a régi pompájukban csillognak de a mai napig is jelentős forgalmat bonyolítanak. Az utóbbi néhány évben azonban megtorpanni látszik a fejlődés mindkét oldalon. A jogvédők nem igazán érnek el átütő eredményt, a kiadók szokás szerint panaszkodnak, az egyszeri júzer pedig tölt, amit csak a szeme megkíván. Mehet ez így a végtelenségig vagy kellene kezdeni végre valamit az üggyel? És ami még fontosabb, aki letölti ezeket a tartalmakat bűnöző vagy tudatos kultúra fogyasztó?
Hogyan állunk jelenleg?
2017-ben akinek hozzáférése van szélessávú internethez, az biztosan hallott már torrent oldalakról, azok illegális státuszáról, valamint arról, mennyire elégedetlenek a helyzettel a művészek, előadók, játékfejlesztők. A jogvédő szervezetek egy időben tűzzel-vassal irtottak minden olyan oldalt, FTP szervert, hubot, amelyek megpróbálták kikerülni a jog szövevényes hálóját. Mára leginkább ezen felületek közül csak a torrent maradt talpon. A köznyelv előszeretettel megbélyegzi az imént említett megosztási formákat illegális letöltésként, azonban érdemes tudni, hogy a kérdés közel ilyen egyértelmű.
Egyrészről a magyar jogszabály szerint a letöltés minden esetben legális, függetlenül attól, hogy a tartalom milyen forrásból származik. Ezzel szemben, ha valaki megoszt egy tartalmat, amelyre nincs licence, engedélye, akkor azonnal illegális tevékenységet végez, és ha tegyük fel elkapják érte és még ennek tetejében a szerencsesütijében is az állt, hogy „vesztettél”, akkor bizony a Csillag börtönig nincs megállás. Ehhez hozzájön, hogy aki merevlemezt, memóriakártyát, vagy írható DVD lemezt vásárol, az már be is fizet ezzel együtt egy jókora illetéket, amit az ASVA eloszt egy általa meghatározott módszer szerint hazai előadók közt. Tehát függetlenül attól, hogy te csak legális forrásból vásárolsz-e online tartalmat, minden adathordozódért jogdíjat fizetsz. Fontos azonban megjegyezni, hogy a filmek és játékok esetében nem részesülnek a tulajdonosok az illetékből.
Amiről viszont leginkább beszélni szeretnék az nem is a jogviták, hanem erkölcsi oldalról a kultúrához való hozzáférés.
Túlárazott boldogság
Többféle érv is elhangzik az témában keletkező viták során, azonban a leggyakoribb, hogy a digitális tartalmak ugyanannyiba kerülnek Magyarországon, mint Németországban vagy mondjuk az Egyesült Királyságban, holott a fizetések merőben eltérnek. Ilyen módon egy átlagos család nem engedheti meg magának, hogy esténként követhesse kedvenc sorozatát (amennyiben az nem érhető el a hagyományos kereskedelmi televíziós csomagban), nem tud megnézni hétvégente egy filmet, elmenni moziba meg már tényleg sok, főleg ha a gyerkőc még a túlárazott kólát és pattogatott kukoricát is megkívánja – mert ne legyenek illúzióink, meg fogja kívánni mikor megérzi az illatát, ami egy teljesen tudatos stratégiának a részeként átszeli az egész előcsarnokot.
A probléma valós, viszont érdemes figyelembe venni, hogy nagyon hasonló a helyzet az autók, mobiltelefonok vagy egyéb elektronikai cikkek piacán. Az árak nem térnek el jelentősen, holott a fizetések igen. Az egyetlen különbség, hogy ezeket a javakat nem tudjuk nyom nélkül kisajátítani. A piaci árak bérekhez igazítására talán valóban érdemes lenne valamit kitalálni, azonban ez már egy elég nehéz kérdés, mivel komoly piaci beavatkozást eredményezne de vitatémának tökéletes.
Ami nem létezik, azt nem is lophatom el
Másik gyakori érv, hogy a letöltéssel valójában nem lopok, mert a tulajdonosnak nem lesz kevesebb portékája, én meg amúgy sem tehetem meg, hogy elmenjek moziba, vagy megvegyek egy új DVD-t, tehát nem okoztam sem tárgyi sem vagyoni kárt a letöltéssel.
Való igaz, gyakorlatilag lehetetlen beárazni, mekkora is az előadótól (és legfőképp a kiadótól) kiesett vagyon, ami egy-egy letöltéshez párosul, a fenti érv azonban túlontúl leegyszerűsíti a kérdést. Biztos van sok olyan család, akik valóban nem engedhetik meg az efféle szórakozást, de azoknak általában nincs otthon internet hozzáférésük sem és van nagyobb gondjuk, mint az aktuális Trónok Harca epizód cliffhangerén agyalni. Ha nem lenne ingyenesen elérhető a tartalom, biztosan több fogyasztó vásárolná a tartalmakat. Ha valaki csak havi egy filmet engedhetne meg magának, ingyenes alternatíva híján megveszi azt az egyet. Ha viszont van ingyenes alternatíva inkább letölti, és azt az egy film árát elkölti másra, amire nagyobb szüksége van. Ez rendben is van és teljesen jogos, de akkor gondoljuk már át igazán, hogy azért nem vesszük meg, mert nem telik rá, vagy mert nem szánunk rá! A kettő közt nagy különbség van.
Erkölcs az ego felett
Felmerül tehát a kérdés, mennyi az a digitális tartalom vagy online kultúra, ami mindenkinek jár? Mert jelen állás szerint a letöltők többsége úgy vélekedik, hogy amit a szeme megkíván azt meg kell kapnia, ha pedig nem telik rá, akkor letölti.
Úgy gondolom, hogy van egy bizonyos rétege a művészetnek, értem ezalatt a zenét, filmet, könyvet, amelyek olyan óriási értéket képviselnek, és olyan fontosak az emberi történelemben, hogy mindenki számára elérhetőnek kellene, hogy legyen. Ezt a listát minden kulturális közösségnek magának kell felállítania. A kiválasztott tartalomra a közösség megvásárolná a licencet, majd a tagjai számára szabadon elérhetővé tenné, a díjat azonban megfizetné utána. Ezt tartom az egyetlen fair megoldásnak mindkét fél számára.
Ekkor azonban felmerül a kérdés, hogy mi van a többi tartalommal? Ezekért hogyan fizessek ha nem tehetem meg? Úgy gondolom a problémának több erkölcsileg is kifogástalan megoldása lehet, persze egyik sem olyan kényelmes, mint rákattintani a letöltésre.
Először is ajánlom a könyvtárakat a könyv és zene rajongóinak. Igen, manapság ez már nem egy népszerű helyszín, azonban fontos tudni, hogy egy minimális éves díjért a legtöbb városban elérhető rengeteg könyv, folyóirat és zenei album, amelyet közel korlátlanul elérhetünk. Filmek terén úgy tudom egyelőre a könyvtár még nem alternatíva, de fontos lenne, hogy ilyen irányban is legyen fejlődés, hiszen igény biztosan lenne rá. A videótékák sem haltak még ki talán teljesen, de ha mindenki, aki nem engedhetné meg, hogy heti egy filmet vegyen, viszont megengedheti, hogy kikölcsönözzön és igénye is lenne rá, az használná a tékákat, akkor kétség kívül újra felvirágozhatna ez a műfaj.
Játékokról itt nem ejtenék szót. Ugyan a témához kapcsolódik, de úgy érzem nem elengedhetetlen része a hétköznapoknak, és a kulturális szerepe is sok kérdőjelet hoz fel. A vásárlói köre jellemzően még nem rendelkezik saját fizetéssel, ami tovább árnyalja a képet. Ilyen módon ez a téma meghaladja a jelen írás terjedelmét de vitára szintén kiváló lehet.
Ezek után ha van olyan igénye a kultúra fogyasztójának, amelyet a fenti alternatívák nem elégítettek ki, arra igazán össze lehet spórolni. Nem kell megnézni minden filmet, ami megtetszik. Nem kell meghallgatni minden albumot, amire kíváncsiak vagyunk, ahogy nem kell beülni minden autóba az utcán, ami megtetszik. Ki kell választani azt, amire igazán vágyunk és összespórolni rá. Mert igen, sajnos ma Magyarországon a kultúra luxuscikk, azonban hiszem, hogy a kisajátítás nem megoldás. A képet viszont a felvázolt módon lehetne árnyalni, az igazán fontos műveket elérhetővé tenni, közös erőfeszítéssel megválni az ingyen ebédtől és elindulni egy erkölcsileg kikezdhetetlen fenntartható úton.
