Amióta az ember képes a hangutánzásra, azóta próbál zenélni is. Eleinte dobokkal és füttyel próbálkozott, majd később egyre komplexebb darabokat tudott alkotni. Zenekultúránk folyamatos fejlődésben volt és van még a mai napig is.
Egy zene általában 2 dologból áll; Harmóniából és szövegből. Az alábbiakban mind a kettőt górcső alá vettem és azt a tézist próbálom bizonyítani, a média által 10 leggyakrabban játszott számmal, hogy valamilyen szinten mind egyforma, sok különbség nincs köztük.
Luis Fonsi - Despacito ft. Daddy Yankee
Zene: A Despactio Latin szám, aminek a ritmikája a reggie-re hajaz. E-moll hangnem 1-6-3-7 progresszióval elejétől a végéig változatlanul, ami Tonika-Tonika-Domináns-Szubdomináns harmóniákkal írható le.
Tartalom: Az egész szám tulajdonképpen egy szexuális aktus előjátéka, ahol egy férfi megénekli vágyait egy nő iránt azzal a szándékkal, hogy lefektesse. Ezt a refrénben így fogalmazza meg magyar fordításban:
“Lassan
Szeretném, hogy lassan érezd a lélegzetem a nyakadon,
Hadd súgjak dolgokat a füledbe,
amikre akkor is emlékszel, ha nem vagy velem
Lassan le akarlak vetkőztetni, csókokkal
A labirintusod falaira írni
és az egész tested kézirattá tenni”
Robin Schulz – OK (feat. James Blunt)
Zene: Ez a szám G-moll hangnem, ami introban és verzében a 1-6-3-7 vagyis Tonika-Tonika-Domináns-Szubdomináns harmóniákkal dolgozik szintén. Ritmikailag a pop zenétől megszokott négynegyedes felütéseket hallhatjuk első felütéses hangsúllyal.
Tartalom: A szövege szintén a szexuális vágyakról szól, a refrénben azzal a rövidke üzenettel, hogy “minden oké lesz”. Ez nagyon tud terjedni a sok labilis pár kapcsolatban élő ember elméjében, akik erre az egy mindent megoldó jóslatra várnak.
Wellhello - Odaút
Zene: Amoll hangnem 4-6-5-7/1-es progresszióval, Szubdomináns-Tonika-Domináns-Domináns/Tonika harmónia körrel operál a megszokott négy negyedes ütemmel, amikben 1. felütésre jönnek az akkordok, az utolsó ütemben 1.-re és 3.-ra. Néha megjelenik egy kis laza szaxi szólam.
Tartalom: A szöveg nagyon költői, Flour kitett magáért. Röviden arról szól, hogy egy esti buli alkalmával másnap “Mikor a reggel a felest issza” “már megyek vissza”. Ezen kívül azt az élet érzést próbálja átadni, hogy “múlik a most, Pedig minden a moston múlik“ és “A gyengébbek elfutnak, De te maradsz ez megnyugtat.”
Végül romantikus nosztalgiával gondol vissza ezekre a napokra: “Régi szombatok és a múltunk, Bevésik hogy milyenek voltunk” Aztán a refrénben megnyugtat hogy: “Nincs vége, Ezt ordítjuk majd hajnalban a szélbe, Ha már elloptuk az éjjelt, Csak nézzük ahogy, a nap, Megpróbál felkelni, És elfelejtünk hazamenni.”
Azt hiszem a szám igazi üzenete, hogy az élet egy soha véget nem érő party.
Ed Sheeran - Shape of You
Zene: A zene Bmoll hangnem, ami a 4. 5. ütemben alkalmaz egy “up to five” hangnemváltást. Ezzel a zenei fogással a keresztapa betét dalában találkozhattunk például. Nagyon izgalmasan és kellemesen hat a fülre, főleg ha a skálákat is moduláljuk hozzá. Zeneileg bár nem túl bonyolult darab, de azt hiszem nem is kell annak lennie, mert ez alapból megadja a dal izét.
Tartalom: A szám egy srác szerelméről szól, amit egy lány iránt érez. Ez jól alakulhatott az elején, de a végére nem teljesedett be.
Tiësto - On My Way
Zene: C dúr hangnem ami 2-5-1-4, 5-7-1-4, 5-4-6-6, 2-5-1-1, 2-5-6-6, 2-7-1-4/6, 5-7-6-6, 2-7-1-4/6, 5-7-6-6, 2-7-1-6, 2-7-6-6, progresziókkal operál. Harmonizálva a következőképp néz ki:
Szubdomináns-Domináns-Tonika-Szubdomináns, Domináns-Domináns-Tonika-Szubdomináns, Szubdomináns-Domináns-Tonika-Tonika,
Szubdomináns-Domináns-Tonika-Tonika,
Szubdomináns-Domináns-Tonika-Szubdomináns/Tonika
Domináns-Domináns-Tonika-Tonika
Szubdomináns-Domináns-Tonika-Szubdomináns/Tonika
Domináns-Domináns-Tonika-Tonika
Szubdomináns-Domináns-Tonika-Tonika
Szubdomináns-Domináns-Tonika-Tonika
Nagyon jól látszik, hogy a szám első két ütemében a Szubdomináns és Domináns harmoniát alkalmazza a végén pedig, a 3. és 4. taktusban a Tonika dominál.
Tartalom: Nem fogok idézni, tulajdonképpen arról szól, mint az a címében is van, hogy haladok. Haladok minden nehézség ellenére és soha nem adom fel. Nagyon jó motiválós szöveg, egy egó-tréner előadásba is remekül belepasszolna.
Jonas Blue - Perfect Strangers ft. JP Cooper
Zene: C-dúr hangnem melyben 4-5-6-6, 1-5-4-4 progressziókkal dolgozik. Harmonizálva a következőképp néz ki: Szubdomináns-Domináns-Tonika-Tonika és Tonika-Domináns-Szubdomináns-Szubdomináns
A refrénben van némi változatosság mikor 4. és 5. fokon sus-t játszik, ezzel izgalmasabbá téve azt.
Tartalom: A szám refrénje a következő:
“Talán tökéletes idegenek vagyunk
Talán ez nem örökös
Talán az értelem megváltoztat minket
Talán örökké együtt maradunk
Talán elsétálunk
Talán rájövünk
Csak emberek vagyunk”
Vagyis párkeresésről szól a sors kontextusában.
Shawn Mendes - There's Nothing Holdin' Me Back
Zene: Ddúr hangnem 4-1-6-4, 5-1-5-1 progressziók domálnak benne. Harmóniákkal leírva Szubdomináns-Tonika-Tonika-Szubdomináns, Domináns-Tonika-Domináns-Tonika.
Tartalom: Ez a szám is a szerelemről szól és arról, hogy a srácot semmi se tartsa vissza, hogy megszerezze a csajt, ahogy azt a címében és a refrénben domináló mantrta is jelzi; Semmi nem tart vissza.
Katy Perry - Chained To The Rhythm (Official) ft. Skip Marley
Zene: Amoll hangnem ami a 1-5-1-5, 6-1-6-1, 3-3-5-5, 6-3-1-5/3, progressziókat használja. Harmónia köre a következő: Tonika-Domináns-Tonika-Domináns, Szubdomináns-Tonika-Szubdomináns-Tonika, Tonika-Tonika-Domináns-Domináns, Szubdomináns-Tonika-Tonika-Domináns/Tonika
Tartalom: A szám arról szól, hogy egy buborékban éljük életünket és nem törődünk a külvilággal. Partyzunk egésznap egy ritmushoz láncolva és azt hisszük szabadok vagyunk. A 10-es listán az első olyan szám aminek azt hiszem mondani valója is van annak ellenére, hogy a ritmus és a rózsaszín szemüveg nem engedi, hogy tudatosuljon is bennünk.
Rag'n'Bone Man - Human
Zene: Bmoll hangnem 1-3-1-3, 1-3-6-4, 3-1-3-5 progressziókkal dolgozik, minek harmonia köre: Tonika-Domináns-Tonika-Domináns, Tonika-Domináns-Tonika-Szubdomináns, Domináns-Tonika-Domináns-Domináns.
Tartalom: A szám lényegében egy fohász, ami arról szól, hogy “ne tedd rám a felelősséget” elvégre “én csak egy ember vagyok.” és “megteszek amit tudok.”
Zséda - Eperhold
Zene: Bmoll hangnem elejétől a végéig 3-5-1-6 progresszióval, minek harmónia köre: Tonika-Domináns-Tonika-Szubdomináns.
Tartalom: Szintén a szerelemről szól refrénben megragadva a lényeget:
“Aranypart, eperhold
Hát mégis van a hol nem volt
Ez itt most az aranykor
Testünk alatt hullám-rojt”
Azt hiszem így a végére világossá vált, hogy a harmóniák általában a Tonika és a Domináns közt variálódnak 4/4-es ütemekkel minden zeneműnél párosulva a szövegek szerelem, sex és szórakozás témákkal.
A zenék amiket a rádióban hallunk egész nap tükrözik és formálják gondolataink soha véget nem érő ismételt mantraként, ezáltal kulturális lenyomatot adva társadalmunkról. Azt hiszem ha 100 számot vizsgáltam volna meg ugyanezt a konklúziót lehetett volna levonni.