A Becstelen Majom néhány hónapja bebábozódva várja az újjászületését, hogy az idei évtől kezdve teljes erőbedobással készíthessen olyan tartalmat amely követi az alapításkor megfogalmazott értékeket: könnyen fogyasztható formátumú közéleti és kulturális cikkek amelyek által bárki aki fogékony rá az tanulhat valami újat. Az előkészületek az utolsó stádiumhoz értek, 2018 máriusának második felében újra indul a blog továbbá kiegészül egy hetente jelentkező podcasttel is ahol az aktualitásokról és az általunk fontosnak tartott témákról tervezünk beszélni.

Magunkról ennyi elég, a jelenlegi poszt apropója az, hogy az alapítónk, Németh Gábor által producált és a főszerkesztő Szabó Valentin segítségével elkészült Szabadság éve c. dal már hallgatható és megosztható. Szeretnénk ha egy igazán magyar választási dal válna belőle, arra kérünk benneteket, hogy amennyiben elnyeri a tetszéseteket támogassátok a projektet egy megosztással. 

Köszönjük ha megosztod és bízunk benne, hogy a blog újjászületésekor is számíthatunk rád! 

Nagyon sok science fiction mű foglakozott korábban az ember és a gép olyan mértékű kapcsolatával, amikor e kettő annyira közel kerül egymáshoz, hogy végül szétválaszthatatlanok lesznek. A legnépszerűbb fantáziák szerint egy nap az ember cyborg lesz vagy egy virtuális valóságban fogja élni életét. Ez a világ elérkezett azzal, hogy Mark Zuckemberg elhozta nekünk a Facebookot, egy globális médiavilágot.

Ebben a világban folyamatosan kapcsolatban lehetünk egymással, megszűnik a tér és idő fogalma, levetkőzhetjük gátlásainkat és határtalan szabadságot élvezhetünk, valamint versenghetünk a pillanat uralásáért és 15 perc hírnévért.

A facebook magyarosítása 2008-ban indult el és míg 2009 közepéig csak félmillió magyar felhasználója volt az oldalnak, addigra ez a szám mára megközelíti az 5 milliót. Tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy az internet felhasználás gyakorlatilag egyenlő lett a facebookkal.

Ennek több oka is van. Az egyik, hogy minden eddiginél könnyebb lett kedvelté, népszerűvé és irigyelté válnunk és ezáltal egyre közelebb érezhetjük magunkhoz egy médiasztár életének miben létét. Olyanok is a figyelem központjába kerülhetnek, akiknek a való életben erre nem lehetett lehetőségük, mert kevésbé voltak képesek társaikkal kommunikálni.

A facebook ezen kívül nagyon gyorsan rászoktatott minket a siker drogjára vagyis a like-okra és kommentekre. Mindezt egy Dopamin nevű hormonnak köszönhetjük, melynek hatására eufórikus állapotba kerülünk.

A következő dolgokat jutalmazza agyunk dopaminnal:

1.    étkezés
2.    szex, szerelem kellemes érzete
3.    bizonyos kábítószerek.
4.    semleges cselekvések, melyekhez az agy örömérzetet társít

A dopaminnak pszichológiailag egyik legérdekesebb hatása a jutalmazásban betöltött szerepe. Akkor aktiválódik, ha valamilyen pozitív hatás ér minket, vagy egy jelző inger megjelenését követően jutalomra számíthatunk (predikció). Ennek a jutalom-mechanizmusnak az élő világban betöltött szerepe feltehetőleg az, hogy új viselkedésformákat alakítson ki, melyek újra és újra dopamin-aktiválódáshoz vezetnek. Tehát mikor like-ot kapunk vagy kommentet, dopamin termelődik és ez arra késztet minket, hogy újra és újra és újra keressük ezt az öröm forrást. Így lesz napi 24 órás mobil telefon használat, vagyis addiktívitás.

Ehhez köthető még az információfüggőség kialakulása is. A facebook algoritmusok kiszagolják, hogy mi az érdeklődési körünk és facebookozás közben ezekhez a témákhoz kapcsolódó csoportokat és oldalakat ajánl be, így biztosítva, hogy mindig azokkal a számunkra legérdekesebb információkkal szolgáljon ki, amik a legjobban lekötnek minket.

Másik fontos vívmánya a facebooknak, ami még hasznos is lehet a kapcsolat tartás. Mindenki mindenkivel korlátlanul tarthatja a kapcsolatot és a nap bármely pillanatában, amikor csak gondol egyet fel is veheti a másikkal a kontaktot. Ez jó dolog is lehet, abban az esetben ha elfelejtsük mi is kell a boltból és tudunk írni az asszonynak. Viszont ez is vezethet függőséghez, mert szociális élőlények vagyunk és  szeretünk másokkal tökre értelmetlen, érdektelen dolgokról rizsázni. A facebook messengere által mára már ezt a sportot is űzhetjük reggeltől estig, arról nem is beszélve, hogy a személyes kapcsolattartás ezáltal devalválódik.  

Ebben a virtuális valóságban mindenki saját maga alakíthatja ki személyi kultuszát. Felületén megjelentek saját sztárjai, a hagyományos média szereplőit pedig közelebb hozta a közönséghez. Korábban a hírességekről csak szűrt hírek jutottak el az emberekhez, manapság az ő életükbe is szinte folyamatosan beleláthatunk, bárhonnan bármikor. Azon túl, hogy egy új információs forrás alakult ki, fontos szerepet játszik az egyéb médiumok által generált tartalmak továbbosztásában is, ezáltal pedig a médiahatás fokozódik. Ennek köszönhetően mindenki értelsülhet Puped Gabo meleg pornós múltjáról vagy a zuhany alatti cidázós jeleneteiről, még az is, aki nem néz TV-t.

A modell szakma a trendek bemutatásával, ismertetésével és a vásárlási kedv növelésével foglalkozik. Olyan ruhadarabok új divat irányzatát népszerűsíti, amiknek az alapanyagát Bangladeshben varrják szarért-húgyért 18 órában felnőttek és gyerekek.

Ez a szakma nagyon nehéz. Két dolgot kell hozzá nagyon jól tudni:

1. Szépnek kell születni.
2. A lehető legjobban kell visszaverni a fényt úgy, hogy a született szépség a legelőnyösebb helyzetben mutatkozzon meg.  

Ennek a szakmának hazánkban a legnagyobb képviselője Palvin Barbara, akinek karrierje elég korán elkezdődött, már 2006-ban, 13 évesen  debütált a Spur Magagazinban. Mára ő lett a legnépszerűbb magyar instagram felhasználó és a legjobban kereső magyar modell. Nem is foglalkoznék vele ha nem lenne jelentősen nagy rajongó tábora és életvitele nem teremtene trendet. Ugyanis szerintem a népszerűséghez felelősség is kapcsolódik.

Nem az állandó partizással és sztárok trófeáinak gyűjtögetésével van gond, mert mindenki azt csinál, amit akar és a nőket is megilleti a szexuális szabadság. Viszont azok a lányok, akik megirigylik ezt az trendet, (gyakran olyan illúziókba kergetve magukat, hogy ebből meg is lehet élni) legtöbb esetben csak valóság show hősök lesznek vagy prostituáltak, esetleg gazdag férjek használati tárgyai. Ezekben a sorsokban mondjuk jelentősen kiveszik a részüket a bulvár és kereskedelmi média hazugságipara is, amik a legmagasabb életminőségként reklámozzák ezt a jelenséget.  

A modell szakma, főleg ha fiatalokat kebelez be elég korán, jelentősen torzítja a személyiséget és nagy mértékben elősegíti a nárcisztikus személyiségzavar kialakulását is. Barbi jellemének torzulásában az is közrejátszott, hogy már egész fiatal korában az ölébe hullott a siker. Ennek köszönhető, hogy másfél hete az istagramján a Las Vegasi áldozatokból csinált reklámot a Loreálnak. Viszont én úgy gondolom ez inkább a fentebb leírt jellembeli csorbulásokból következő átgondolatlan gyermeteg megnyilvánulás volt. Palvin Barbara még aránylag fiatal, nem zárom ki az esélyét annak, hogy fejlődjön a jelleme pozitív irányba is. Van még rá lehetősége, hogy tanuljon, bővítse az ismereteit és ezáltal jobban megértse azt a világot, amit jelenleg nem ért.

Feminista mozgalmak és a Gender állításával ellentétben a nemek közt nem lehet teljes egyenlőség, mégpedig azért, mert a köztük lévő biológia kapcsolat aszimetrikus jellegű. Ez az aszimetria pedig két külön aspektusban nyilvánul meg:

1. A hímek fürgesége: A hímek a természetben a “fürge” szerepét töltik be. Számukra az a legfontosabb, hogy a magot minél nagyobb arányban tudják elszórni. Nem véletlen, hogy a hímivarsejtekből több van, mozgékonyabbak és gyorsabb az utánpótlásuk. Ebből adódóan a fogamzás pillanatában jóval kevesebb erőforrás fordul a férfi részéről az utód számára és potenciálisan esélyesebb számára, hogy különböző nőstényekkel nagyon nagyszámú gyermeket nemzzen nagyon rövid idő alatt. Csak azért lehet képes rá, mert az anyától minden embrió megfelelő mennyiségű táplálékot kap. Ez korlátot szab annak, hogy egy nőnek hány gyermeke lehet, míg gyakorlatilag nincs határa annak, hogy egy férfinek mennyi. Ezzel kezdődik a nő kihasználása. Ráadásul mikor szexuális aktusról beszélünk a férfi előnyt élvez a nővel szembe, mert ő tudja és érzi mikor kell abba hagyni, hogy ne legyen utód, míg a nő nem. Így a nő kiszolgáltatottabb helyzetben van, mint a férfi.
   
   
2. A szülői ráfordítás kérdése: A nők azért tartózkodóbbak a férfiaknál mert náluk általában fontos, hogy a férfi tanúbizonyságot tegyen hűségéről. Mégpedig azért, mert gyermeknemzés után szeretné, ha nem egyedül gondoskodna az utódról.

Az anya, mivel nagy és táplálékban gazdag petesejtje van, már a kezdetektől fogva többet fektet be az utód gondozásba, mint a férfi. Eleve többet is veszít, ha a gyermek elpusztul tehát természetes ösztöne erősebb a gyermek gondozásával kapcsolatban és szorosabb kötelék fűzi hozzá. Az embereknél a nő az, aki saját testében hordozza a magzatot, a nő az, aki tejet termel, hogy szoptassa, amikor megszületett, a nő az, aki oroszlánrészt vállal a kölyök felneveléséből és védelmezéséből. A női nem tehát e tekintetben kizsákmányolt, és e kizsákmányolás evolúciós alapja az a tény, hogy a petesejtek nagyobbak, mint a spermiumok.

Az élővilágban általában mindig így működik, de vannak kivételek például a halak esetében. A halaknál a nőstény rakja le az ikrákat és a hím gondozza az utódokat ez pedig azért van, mert a nőstény nem szorul rá, hogy kopulálás után ő gondozza őket, mivel nem kell hordania a testében. Így aztán könnyedén megteheti, hogy ikrarakás után elillan és magára hagyja a hímet aki az ikrák megtermékenyítése után kénytelen ott maradni, ezzel rákényszerülve a szülői ráfordítás teljes mértékére.

Ezért van az hogy a férfiak többsége a poligámiában hisz, a nők pedig a monogámiában és, hogy a szexuális zaklatások nem ugyanabban a kontextusban zajlanak a nemek esetében.

Viszont a nők is előnyt tudnak kovácsolni maguknak ebből a helyzetből, hogy csökkenteni tudják a kiszolgáltatottság mértékét. Van egy nagyon fontos ütőkártyájuk, ez pedig a kopuláció megtagadása. Kereslet van irántuk, sok udvarlójuk van, mert azoknak a férfiaknak, akik megnyerik őket maguknak, egy táplálékdús petesejt a jutalma. Ezért aztán a nők olyan helyzetben vannak, hogy üzletelhetnek, alkudhatnak a férfiakkal. Ahhoz, hogy a férfiak hozzájussanak a termékeny nőkhöz, udvarlással kell bizonyítaniuk hűségüket és ez gyakran komoly befektetéssel jár. A nők addig megtagadhatják magukat a férfiaktól, amíg azok részéről nincs fészek vagy biztos egzisztencia. Ha ez történik a férfiaknak többé nem éri meg elhagyniuk a nőket egy másik miatt, mert már jelentős mértékben fektetettek be anyagi forrásokat a kapcsolatba, pláne azért se mert valószínűleg az új partner se fogja kevesebbel beérni. Tehát ebből a szempontból a nők is ugyanúgy kiszolgáltatott helyzetbe tudják hozni a férfiakat.

Ennek az aszimetriának köszönhetően nagyon komoly társadalmi viták szoktak kialakulni és tagadhatatlan, hogy az elférfiasodott világban a női szerepek alul lettek értékelve. Egyenlőséget sajnos nem nagyon lehet teremteni köztük. Annyit tehetünk, hogy megértéssel fordulunk a másik nemhez, és ha valamelyik fél jogai csorbulnának kiállunk mellette. Mert a jogi egyenlőség már megvan, csak nem minden esetben sikerül azt érvényre juttatni.

Ezt a történetet nem azért írom le, hogy az áldozat szerepében tetszelegjek. Én már megbocsátottam a saját lelkem békéje érdekében, a többi a bűnös(ök) dolga. Csak azért írom le, mert ha már egyetlen gyanútlan, kedves, jóhiszemű társam is tanul az esetből, akkor már volt értelme annak, hogy velem megesett. Már nem érzek szégyent, immáron büszkén vállalom, hogy velem is megesett, ami társaimmal is megesik nap, mint nap, viszont fel tudtam állni, és ki tudtam mondani: Dávid, ezért nem te vagy a felelős, és igenis megérdemled, hogy boldog legyél.

Egy átlagos, szürke csütörtök délután volt. A levegőben nem is lehetett érezni a rossz szándék szúrós szagát. Milyen érdekes, hogy néha már a nap elején érezzük, hogy valami monumentális fog történni, néha pedig teljesen átlagos napnak indul, és mégis, az a nap az egész életemet megváltoztatta. Ha visszamehetnék, talán gyanakodva tekintenék arra a vészjósló közönyre, ami az egész napot belengte. Bárcsak visszamehetnék...

De sajnos az élet nem így megy.

Felkeltem reggel, letusoltam, elkészültem, és munkába indulás előtt megvakartam a kiskutyám hasát - ahogy mindig is teszem reggelenként. A munkahelyemen minden ugyanúgy ment, ahogy máskor, így a munkaidőm lejártával gyanútlanul kisétáltam az épületből, és gyors, sietős léptekkel haladtam a buszmegálló felé. Ha tudtam volna, hogy, mifelé sietek, ó Istenem! De nem tudtam. Ezért belesétáltam a végzetembe.

Az eső zuhogott, így leültem a fedett buszmegálló padjára. Ekkor tekintetem jobbra tévedt. Éreztétek már azt, amikor egy másodperc alatt megsemmisítő, letaglózó, szinte sokkoló félelem lesz úrrá rajtatok? Sajnos talán többen vagytok, mint bárki tudná. Akkor tudjátok miről beszélek. Ezt éreztem, amikor megláttam.

A buszmegálló hirdetőtáblájáról egy nő nézett rám. Egy nő, aki egyetlen szál bugyiban és melltartóban volt. Az arcomba tolta az undorító szexuális feszültségeit, és a szúrós tekintete belémhatolt. Sosem fogom elfelejteni azt a nézést. Azt éreztette velem a legkisebb bűntudat nélkül, hogy igényt tart a spermiumjaimra, hogy gyereket szülhessen belőle, és felélje az összes tartalékomat és forrásomat. Mindezt a megkérdezésem nélkül. Azt éreztette, hogy azok voltaképpen nem is az én ivarsejtjeim, hanem az övéi, én csak a szánalmas, gyenge hordozó vagyok. Mindezt nem is titkolván, mint említettem, szinte teljesen csupasz volt. A plakát persze, hogy törvényes maradhasson azt az álságos képet mutatta, hogy ez egy fehérnemű reklám, de tudtam, és látszott, hogy ez miről szól valójában. Le akarták nyomni a torkomon, és gyanútlan férfitársaim torkán, hogy ez normális. Hogy fogadd el a szerepet, miszerint neked a spermiumjaid és a gyerekneveléshez szükséges forrásaid fontosak csak, és mint ilyenek, köztulajdon mindkettő, amivel nem te rendelkezel. Ekkor megértettem...

Egy olyan világban élünk, ahol minden, de tényleg, minden oda fut ki, hogy ezt legitimálja. Hogy ezt az undorító, állati ösztönt a nőknek ne kelljen féken tartaniuk.

A képről az az állat továbbra is rám bámult, én pedig minden másodperccel kevésbé éreztem magam embernek. Választhattam: várok még 3 percet a buszra, amiben minden másodperc egy örökkévalóság lesz, vagy elfutok, a zuhogó esőn keresztül. Saját maradék önbecsülésem megőrzésének reményében elfutottam. Ahogy csak a lábam bírta. Sokan talán értetlenül néztek rám, de nem érdekelt. Futottam, minél messzebb a szégyentől, bár tudtam, ezt az eső sem moshatja le rólam. Egyszercsak előtört belőlem minden emlék. Mint aki amnéziából ébred, másodpercenként több száz eset jutott eszembe, amikor nők ennek az erőszaknak valamelyik stádiumát kényszerítették rám. Amikor a munkatársnőim babás képeket nézegetek előttem az interneten, vicceket meséltek a szegény, elesett, megkeseredett családos férfiakról, a sok nő, akik esetleges nevekről beszéltek, amit adnának jövendőbeli gyerekei(n)knek, ahogy csábosan mosolyognak, ahogy megkérdezik, hogy áll nekik az a ruha, vagy ahogyan a családi állapotomról érdeklődtek. Átlagosan naponta többször ért utódnemzési-zaklatás, és eddig mit sem törődtem vele. Bár mindig éreztem, hogy ez nem helyes, de valahogy minden alkalommal elhitettem magammal, hogy ez így természetes. A férfiak gyereket csinálnak a nőnek. Persze, de arról senki sem szólt, ez úgy fog menni, mintha húspiacon válogatnának...

Ekkor jutott eszembe: Engem már ért ilyen jellegű erőszak!

Pár éve egy házibulin sajnos túlbecsültem a határaimat, és bár valóban nem ittam sokat, de sajnos az is megütött. Nem szoktam ilyen bután és felelőtlenül viselkedni, de úgy éreztem, egyszer én is megtehetem, hogy elengedem magam. Hiba volt. Egy lány, aki az este folyamán végig kedves volt velem, elhitette velem, hogy nincsenek hátsó szándékai, ezért lefeküdtünk. Csak utólag tudtam meg, hogy természetesen szándékosan nem használt fogamzásgátlót, esemény utáni tabletta sem volt nála, és a spirálról hallani sem akart soha, mondván, azzal nem érzi magát nőnek. Akkor este megtörtént: megszerezte az ivarsejtjeimet, és csak a sors játékának végkimenetelén múlt, hogy végül nem szipolyozta ki minden ártatlanságomat, hogy a rabjává tegyen - mind fizikai, mind szellemi, mind lelki értelemben.

Egyre mélyebbre merültem a kétségbeesettség mocsarában, közben egyre messzebb futottam megaláztatásom tetthelyétől. Gondolataim oly kuszán kergették egymást a fejemben, hogy észre sem vettem azt az egy kiálló térkövet, amiben megbotlottam. Egyrészt szerencsém volt, mivel puha gyepen landoltam, másrészt nagyon nem, mert két, fiatal, kihívóan felöltözött nő állt előttem. A küllemük a lehető legtipikusabb volt: ravaszul kilesték a már régóta létező pszichológiai kutatások eredményeit, és a férfiak számára evolúciós pszichológiát tekintve előnyös öltözetben, sminkben jelentek meg. Bármikor máskor talán tetszett volna, de ezúttal átláttam a szitán. Elképesztően elöntött a harag. A pszichológusok, akik az emberek segítségére esküdtek fel, a férfiak ellen fordultak, és a tudatalattinkat árusították ki a nők számára, hogy manipulálhatóbbak legyünk számukra.

Az egyik nő a kezét nyújtotta felém, eljátszva, hogy segíteni akar felállni, de tudtam, hogy miről van szó valójában. Az anyai gondoskodást akarta elmímelni, ezzel is rokonszenvet éreztetni bennem. Ismét az agyammal akarnak játszani! Dühösen, a félelemtől könnyeimben fulladozva ellöktem a kezét, felálltam, és hazáig meg sem terveztem állni. A nők úgy néztek rám, mint valami hisztériás őrültre, pusztán azért, mert nem sétáltam bele a csapdájukba. Én lettem az, aki szembe megy a forgalommal, mert nem fogadom el testem és önbecslésem felparcellázását, és használati tárgyi mivoltát.

Amikor hazaértem, még mindig zokogtam. Egyszerűen nem akart végetérni a rémálom, és rá kellett eszmélnem, hogy már nem is fog. Az egész életemet ebben éltem le, és nem vagyok ezzel egyedül. Azóta sem felejtettem el azt a napot, és az aljas és undorító reklámok minden nap eszembejuttatják, milyen állati világban is élünk.

Férfitársaim! Ne féljetek ti is megvallani, hogy veletek is történt már hasonló, hiszen mindnyájunkkal minden nap megtörténik a borzalom. És bárhová is menekülnénk leigázottságunkkor, mindenhol csak áldozathibáztatás és közöny fogad minket, mintha ez normális lenne. Mintha valóban csak hús és sperma lennénk. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy a hiba nem bennetek van, fivéreim, hanem mindazokban, akik azt gondolják, több joguk van a saját testünkhöz, önmagunknak. Valljátok be ti is, hogy ezzel erőt adjatok másoknak, és ne meneküljetek Stockholm-szindrómába, fivéreim!

Hiszem, hogy együtt képesek vagyunk leküzdeni ezt az elnyomó, erőszakos rezsimet, és felszámolni a 21. században folyó nemi alapon történő holokausztot!

A testeteket meggyalázhatják, de a lelketek örökre tiszta marad!