Kezdjük azzal, hogy utálok bezzegelni, és nem is fogok. Egyáltalán nem gondolom azt, hogy a mai fiataloknak bármi miatt is szégyenkezniük kellene felmenőik előtt, ők sem voltak makulátlanok, de hát az idő mindent megszépít, ugyebár. Mégis erről a generációról írnék most, mivel ez az ÉN generációm, és elképesztően rossz látni azt, ami tömegekkel történik meg nap, mint nap a reklámok hatására.
Először is, nézzük meg, hova fajult a reklám, mint tartalom. A reklám az elején terméket árult, amiről azt állította, jobb, olcsóbb, hasznosabb a vetélytársak hasonló termékeinél. Aztán jött az, amikor a reklámok elkezdték elhitetni velünk, hogy a hirdetett termék életstílust, értékképviseletet hordoz magával. Elhitették velünk, hogy azzal, hogy Apple, Adidas, Samsung, Coke, Vans, vagy akármilyen más, befutott logóval ellátott terméket vásárolunk, képviselünk valamit. Ilyenkor, ha egy agymosottól megkérdezed, hogy mit, akkor azt fogja szajkózni, hogy „a minőséget” vagy az „egyediséget” (na, ez a szó is megérne egy cikket, lehet, hogy meg is fog születni). Pedig pontosan tudjuk, hogy nem, ez egyszerűen nem igaz. Oka van annak, hogy amikor az első Apple, Adidas, stb… terméket megvásárolta, akkor azt a márkát választotta, nem pedig valami noname kategóriát, aminek paraméterei nagyon hasonlóak, mégis, töredék áron megkaphatóak. Itt semmi másról nem volt szó, mint a valahova tartozás érzéséről. „iPhone-os vagyok.”. Ugye? Sőt. Még odahazudunk egy leplezetlen elitizmust is: „azok szidják az iPhone-t, akiknek sosem lenne rá pénzük, csak irigyek”. Pedig nagyon jól tudjuk, hogy manapság egy havi 10 ezer forintos részlet kifizetése nem egy elintézhetetlen dolog. De ez még mindig nem volt a gödör alja. A reklámok, miután kiábrándultunk a legyőzhetetlen termékeikből, miután találtunk sokkal jobb minőségűeket, vagy a kiváltságos életstílusukból, miután észrevettük, hogy nem tudunk úgy felszállni egy villamosra, hogy ne azonosítsunk be tizenhét iPhone-t, négy Adidas Superstar-t, kilenc Nike Air Max-et, hat Pull&Bear pulcsit, és három Starbucksos kávét, a marketing felváltott egy fokozatot. Egy új, eddig ismeretlen szintre lépve, aminek alapjait maga Orwell helyezte le, igaz, a legjobb szándékkal, és nem ötletadásul. Ez pedig nem más, mint a totális ellentétes állítása annak, ami valójában történik. Mit árulnak neked manapság a marketingesek? Mindent. Magát az életet. Az élet esszenciális meglétét. „Nem hagyhatod ki!” „Valósítsd meg önmagad!” „Légy önmagad!” „Neked is jár!”. Itt magát a létet árulják nekünk. Az ő kávéjuk nélkül nem is vagyok. Létezem, de nem élek. Mert az élet nem élet Budapest Chlotes, vagy Balaton Sound jegy nélkül. Mi a fasznak is dolgozok, ha egy rongyos iPhone-ra sem telik? Veszem a szaros kínai telefonokat harminc ezerért, míg más a király életét éli iPhone tulajdonosként. De azt senki nem mondja el, hogy mit kérnek a marketingesek ezekért a csodálatos, új kegytárgyakért cserébe. Pedig nem keveset. Az egész életedet.
Ez súlyosnak, és túlzónak tűnhet, de gondolj bele. Ha te esetleg nem is tartozol ebbe a kategóriába, hány embert ismersz, akinek komoly fájdalmakkal járna, ha megvonnánk tőle MINDENT, aminek reklámozott, felfuttatott márkája van? Hányan éreznék azt, hogy kimaradnak valamiből, ami kihagyhatatlan? Hányan éreznék azt, hogy unalmas, és sivár életük lesz? Hogy nem érnek annyit, mint a többi ember? Hányan vonulnának az utcára miatta? Fiatal emberek tömegesen dőlnek be a kamunak, miszerint a drágább, „jobb minőségű” termék jobb minőségű életet eredményez.
Fiatal férfiak és nők, fiúk és lányok kerülnek komoly lelki válságba, mert azt érzik, hogy nem érnek annyit, mint a társaik. Nem mellékesen gyakran társaik ezt éreztetik is velük vastagon. Konkrét ismerőseim vannak, akik remek emberek, és epekedve irigykednek olyan ismerőseikre, akik konkrétan szellemi-lelki szennyesek. Ez csak azért fájó, és csak azért veszélyes, mert nem lenne jó tömegesen felülni egy olyan vonatra, aminek a végállomása egy olyan világ, ahol teljesen mindegy, ki milyen ember, milyen módon tudta önmagát fejleszteni, azt a részét, azt a kincseskamráját, ami kifoszthatatlan. csak az számít, milyen kiegészítőkkel veszi körbe magát. Egy olyan világ, ahol teljesen mindegy, hogy kutyaszar, vagy sütemény, a lényeg, hogy minél csillámosabb dekorcukorba legyen forgatva. És a marketinges ezt akarja. Azt akarja, hogy ezt érezd. Már nem azzal akarja eladni, hogy valahova tartozni fogsz, ha megveszed. Pontosan azzal, hogy ha nem veszed meg, nem fogsz tartozni sehová. Számkivetett leszel, egy perifériára szorult senki, aki meg is érdemli azt, ahol van, mert volt lehetősége, de nem élt vele. Ő előre szólt, hogy most csupán 299.999 forintért megvásárolhatod az önmegvalósításodat, a végzetedet, a pillanat örömét, és a maximális egyediséget, de te nem hallgattál rá. Pedig ma már négyszázkilencvenhat embert tettek egyedivé ezzel a termékkel. De te nem kértél belőle. Hát magadra vess. Innentől nem vagy megvalósítva ön, nem vagy élheted át a pillanat szépségét, és gratulálok, mivel nem vetted meg a jegyet az „egyedi vagyok” bálba, ezért kint maradtál, miközben mindenki más bent van.
Érezzük a disszonanciát? Érezzük az ellentmondást? Hát persze. Mindenki érzi. Nem lehet nem érezni. Akkor miért is lépünk bele újra és újra a csapdába? Ezért. Mert nem akarjuk azt érezni, hogy átlagosak vagyunk. Nem akarunk olyanok lenni, mint a többiek, ezért mindent megveszünk, amit a többiek is, hogy ne maradjak le az egyediségért zajló versenyben. Nem azért vagy vesztes, mert nem teheted meg, hogy olyan márkajelzésekkel aggasd tele magad, amikről megmondta a marketinges, hogy ott kezdődik az élet. Azért vagy vesztes, mert ezt benyeled, tövig, és semmit nem teszel azért, hogy kiköpd. Beállsz az öngyarmati sorba, hogy végre ugyanúgy egyedi lehess, mint mindenki előtted, mert az egyedi az ugye többet ér, mint az ugyanolyan. Azért vagy vesztes, mert így gondolod. Valaki már azelőtt elszedte az összes zsetonod, mielőtt lapot kaptál volna, azzal a trükkel, hogy az igazi győzteseknek nem lapok kellenek a játékhoz, csak mobil-tarifacsomag és önmegvalósítás.
Hát gyerünk, kezdj hozzá. Valósítsd meg önmagad. Mert ez vagy te, ugye? Pár logó, amit a tömegek számára gyártanak. Vagy nem ez vagy? Akkor miért teszel meg mindet azért, hogy ne legyél senki?
