Biztosan mindenki hallott már olyan dumákat, amikkel az illető vagy nem is mond igazán semmit, vagy bárcsak inkább semmit se mondott volna. Biztosan mindannyian éreztük már a fortyogó dühöt, amikor valamit infernális érzelmi túltöltöttséggel elmesélsz valakinek, és annyit válaszol rá: „Hát, ilyen az élet…”. Igen. Ennyit tudott jelenleg kiköpni. Ennyire futotta a szellemi tartalékaiból. A legrosszabb az ezekben a közhelynél is alacsonyabb érvényességi nívón álló szállóigékkel, hogy úgy terjednek, mint a pestis. Ami pedig még rosszabb, hogy az emberek nagy része önindíttatásból legitimitást társít ezekbe a szellemi bagolyköpetekbe. A most felsorolt mantrák mindegyike olyan, amit feltétlenül kerüljünk el, ha nem akarjuk, hogy a prolizmus könyörtelen szellemi fosmocsarának olyan mélyére kerüljünk, ahonnan maga a Bosszúállók csapata sem kísérelné meg a megmentésünket. A felsorolás sorrendje nem a kártékonyság mértékét fogja tükrözni.
"Ilyen az élet"
Rögtön belenyúltunk az egyik leggyakoribb gányba. Mit is akar ezzel mondani a szellemi bűnös? Igazán semmit. Szinte biztos, hogy igazán nem is figyelt rád, vagy ha igen, akkor nem érdekli a problémád, hovatovább, talán nem is érti. Miért nem mondja azt ilyenkor, hogy „Ne haragudj, nem figyeltem” vagy „Bocsi, de most nem tudok figyelni, máson jár az eszem” vagy „Elnézést, de nem értem.”? Mert ez további gondolkodást illetve öntudatot és egy fröccsentésnyi felelősségvállalást igényelne, amiből nem kérünk. Mindjárt kezdődik az enikőhesstegshow, és nincs idő ilyen marhaságokra most. Vidd innen a szaros életed. Ilyen az élet. Ne gondolkodj ezen tovább, én sem teszem, és lásd milyen boldogan eszem a krumplistésztát. Valójában a totális érdektelenség és lustaság retardált szerelemgyereke ez a mondat.
"Régen minden jobb volt"
Nos, ez az, ami nettó faszság. Ha régen minden jobb volt, akkor előtte is régen minden jobb volt, és így tovább, egészen addig, amíg eljutunk a Paleolitikumba, amikor az átlagéletkor töredéke volt a maiénak, bármelyik betegségbe bele lehetett halni, teljesen elfogadott volt emberek meggyilkolása, és a szerelmi kapcsolat az volt, hogy aki erősebb és gyorsabb, az dönti el, hogy lesz-e üzekedés, avagy nem. Persze, aláírom, hogy létezhet olyan kontextus, ahol a fent említett körülményekből valaki jól jön ki, de azért józanésszel mérve, nem volt az annyira jó. Ahogyan az sem volt annyira jó, amikor egy tüdőgyulladásba még bele lehetett halni száz évvel ezelőtt, vagy pár évtizeddel ezelőtt itt Európában a Dunába lőtték azokat, akik másképpen gondolkodtak. Tehát azt hiszem, kijelenthetjük, hogy az égvilágon semmi alapja nincs annak, hogy régen általánosságban jobb lett volna, pláne nem azt, hogy minden.
"Majd akkor ítélkezz, ha utánacsináltad"
Abban azért egyetértünk ugye, hogy a cipőnk orráig hajolva a teljesítményük előtt sem tudjuk elképzelni azt a sportújságot, amit csak sportolók írnak ugye? Próbáld meg elképzelni, hogy csak és kizárólag focisták vágatlan és javítatlan írásait olvashatod a sportújságban. Hamar lemondanád az előfizetésed. Ez az egyik. A másik. Te nem ítélkezel? Te nem mondod azt, hogy „ejj, de csudajó film volt ez a Titanic!”, vagy „ejj de csudamód nem az én stílusom ez a VV Zsófika”? Vagy pozitív irányba szabad ítélkezni, csak negatívba nem? Nem kettős ez a mérce? Maradjunk annyiban, hogy te is addig jársz a legjobban, ameddig bármiről lehet véleményed.
"Te nem tudod, miken mentem keresztül"
Nem, tényleg nem. Nem ismerem a teljes sztoridat. Ahogyan te sem az enyémet. És senkiét, csak a sajátodat. Amikor egy igen nehéz életszakaszon készül keresztülrugdosva lenni, tényleg gyakran érezheted azt, hogy egyedül vagy a világon ezekkel a problémákkal. Ez persze szinte biztos, hogy nem igaz, de nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy sose hidd azt, hogy bármiféle feloldozást, pláne megoldást nem jelent az, hogy ha mindenáron elhiteted magaddal, és a környezeteddel, hogy neked sokkal de sokkal rosszabb, függetlenül attól, hogy akár te tudnád, hogy akinek ezt mondod, szintén megkeserítették a gyerekkorát, nem tud mit enni adni a gyerekének, válságban van a kapcsolata az emberrel, akit tényleg szeret, vagy haldoklik az anyja. Hidd el, nem mindig neked a legrosszabb, de ha alkalomadtán mégis, az sem jogosít fel arra, hogy ebből a helyzetből bárkit is kioktass.
"Az az én bajom, hogy túl nagy a szívem"
Először is: ez sosem lenne baj. Az, hogy kiről mit gondolsz, az az ő bizonyítványa. Az, hogy hogyan viselkedsz vele, az a tiéd, és ez minden körülmények között igaz. Felmentés nélkül. Ha igaz is, hogy nagyon nagy szíved van, az sosem probléma. A probléma azzal van, ha ezt utólag megbánod, mert nem jártál jól vele, és az éves mérleg deficitet mutat. Az kurván nem a nagy szíved volt, csak érzelem illúziójának kiárusítása, profit reményében. A másik hátulütője ennek a gondolatnak az, hogy érdemes megbizonyosodni róla, hogy a környezeted is úgy érzékeli-e, hogy nagy szíved van, vagy valójában egy hisztis szentimentális geci vagy, csak az egódat lakatod jól éppen. (kis segítség: ha erre az a válaszod, hogy „faszt se érdekel, ki mit gondol geci”, akkor nem jó úton jársz)
+1 "Nem lehet általánosítani"
De.
