Az egész témát egy hatalmas disszonancia észrevételével kell kezdenünk. Ez három tényezőből áll össze.Az első, hogy nyilván senki nem akarja, és nem is tudja egészséges lélekkel elviselni, ha erőszakkal befogják a pofáját. Volt rá példa, nem kevés, hogy különböző táborokat szerveztek azok számára, akik beszélni akartak olyan dolgokról is, amikről az akkori politikai vezetésnek nem igazán volt kedve, hogy ilyetén módon megtanítsák az embereknek, hogy nem mindig kell elmondani, amit gondolsz, mert nagyon könnyen Recsk, Dachau, vagy Malenkiy lehet a következménye.
A második tényező, hogy ezt egy egészséges elme nem tudja feldolgozni, csak kétféleképpen. Az egyik, hogy belerokkan. Annyi ideig akarják befogni a száját, hogy már olyan dolgokat is ki akar majd mondani, amiket amúgy előtte sosem gondolt komolyan, de tudja, hogy közfelháborodást fog kiváltani vele, és így akar visszavágni azokért a sérelmekért, amiket a szájbefogás okozott. Szándékosan fájdalmat akar okozni bizonyos rétegeknek. Elviselni, hogy valaki azt mondja, van cigánykérdés, körülbelül 2-es fájdalom a 10-es skálán. Fájdalom, mert rossz szembesülni azzal, hogy van egy megoldandó feladat. Ha nem mondhatod ki, amit gondolsz, az ugyanezen a skálán mindenképpen nagyobb fájdalmat fog okozni. És ha valakinek ennyi fájdalmat okozol, ő törekedni fog arra, hogy ennél nagyobbal vágjon vissza. Így választották meg Donald Trumpot. A másik feldolgozási mód, hogy azonosulsz az agresszorral, és beállsz mellé csahos kutyának. Te leszel a simabőrű kutyája. Biztos étel és meleg otthon jár, és nem leszel ketrecbe zárva. Ugyan eddig fog terjedni a világod, de ezt biztosan megkapod. Persze nem szabad elfelejteni, hogy bizonyos emberek titkon reménykednek egy ilyen pozíció megkaparintásában, ugyanis ilyen módon bizonyos értelemben legitimmé válik minden hatalmi aberrációja és pszichopátiája. Így született meg a parancsra cselekvés, és így foglalták el pozícióikat a világ Biszku Bélái.
A harmadik tényező maga a disszonancia ténye. Az előző két pont együtt, mondhatni. Magyarán, hogy mindenki szeretné, ha az ő szája személyesen nem lenne befogva. Nyilván, hiszen csak olyat akar mondani, amivel előrevinné a társadalmat. „Miért akar engem arra kényszeríteni az ország, hogy ne mondjam azt, hogy a migránsokat a határon fejbe kell lőni? MI EZ, VALAMI KIBASZOTT DIKTATÚRA!? AHOL AZ EMBER MÁR NEM MONDHATJA EL, AMIT GONDOL?” - hangozhatna több honfitársunk szájából is. Aki ezt mondja, nyilván nem azzal a meggyőződéssel teszi, hogy az országot szándékosan polgárháborús helyzetbe sodorja. Azért mondja, mert komolyan hiszi, hogy ez segítene az országon. És ezen a ponton lesz teljesen mindegy, hogy az illetőnek igaza van-e. A szólásszabadság nem függhet attól, hogy valaki téves, vagy helyes véleményt közöl, mert ezt nem lehet azonnal megítélni az adott pillanatban, szinte soha. Még akkor sem, amikor 99,99%-ban biztosak vagyunk benne, hogy a „Nem is volt holokauszt” kijelentés egy orbitális faszság. Sőt, ha 100%-ban vagyunk benne biztosak, akkor sem. Mert mindenkinek joga van a véleményéhez. Nem csak neked. Amikor azt mondod, hogy kőbányáról a Lajos nem mondhatja, hogy nem volt holokauszt, mert bármit szabad mondani, de ezt nem, akkor azt a magot ülteted el, ami ha gyökereket ver, fa lesz belőle, termésként diktatúrákat, koncepciós pereket, és Andrássy út 60-akat hoz majd. És nem, nem azért, mert egy holokauszttagadást büntetni vágyó illető alkalmas arra, hogy diktatúrába taszítsa az országot, mert értjük, hogy ő egy előző, nagyon súlyos és nagyon pusztító diktatúra ellen kel fel. Csak és kizárólag azért, mert ha hozunk egy olyan kiskaput, hogy „bármit lehessen mondani, kivéve néhány dolgot” akkor lesznek emberek, akik azt a kiskaput addig és addig feszegetik majd, amíg lassan több dolgot nem lehet majd mondani, mint igen. A kommunizmus, a nemzeti szocializmus is így indult. Meg akarta váltani a világot, mindkét eszme a nagyobb jóért cserébe akarta a kisebb rosszat megcselekedni. Ugyanerről beszélünk, amikor önmagukat baloldalinak, humanistának, liberálisnak, a szólásszabadság híveinek mondó emberek belemennek a sátáni alkuba, miszerint „csak ezt a kicsi rosszat tegyük meg, és biztos vagyok benne, hogy utána jobb lesz a világ. Csak egy kicsit szegjük meg az elveinket. Egy kicsi mértékben ne értsünk egyet a szólásszabadsággal. Hiszen mind látjuk, hiszen világos út vezet odáig, hogy ettől jobb lesz a világ. Sokkal jobb. Az unokáimnak olyan világot akarok, ahol senki nem tagadja a holokausztot”.
Tudjátok mit? Én is olyat akarok.
De mindezt egy olyan világban, ahol nem azért nem tagadják, mert félnek a következményektől, hanem azért, mert bár a lehetőségük meglenne rá, de tudják, hogy ordító hülyeséget beszélnének, és kártékonyak is lennének ezzel. És itt térünk rá a végkonklúzióra. Ugyanis mindannyian tudjuk, hogy azok a dolgok, amikről nem beszélünk nyíltan, majd zárkózott, frusztrált, és haraggal telt körökben lesznek beszédtémák, és ennek megfelelően bestializálódnak is majd. Az lesz a különbség a két beszédmód között, ami a szex, és a pornó között. Lerugdossuk a föld alá, a csatornákba, a szellemi hajléktalanság szintjére, mert egyeseknek kellemetlen és kényelmetlen a téma. És ott olyan emberek kezébe kerül majd, akik nem úgy bánnak majd vele, ahogyan kell.
Mindig ez történik, és ha nem látnám, magam sem hinném el, hogy az ember ennyire nem tanul. A történelemben akárhányszor el akartak nyomni egy eszmét, akárhányszor a föld alá akarták rugdosni, az mindig megtízszerezett erővel jött vissza, és nagyon átalakulva. Persze lehet rulettezni, hiszen volt, amikor ez jól jött ki, és volt, amikor nagyon rosszul. A kereszténységet volt, hogy tűzzel-vassal irtották, mára a világ vezető vallása lett, míg a szexet, mint témát a tabuk közé akarták űzni, sok-sok éven keresztül, manapság pedig a pornó képében úgy tért vissza, hogy emberek millióinak szexuális élete lesz tőle működésképtelen, mert olyan pszichés törést okoz bennük, méghozzá ösztöni szinten.
Ha egy seb sosem találkozik a tiszta levegővel, nem fog begyógyulni. Emberek. Egymilliószor végig akartunk menni már ezen az úton, és mindig oda lyukadtunk ki. És újra, és újra, és újra rálépünk.
Mielőtt valakit gyűlöletkeltőnek propagálsz, nácinak, fasisztának, buzi libsinek, gondolj bele: a szólásszabadság vajon csak addig tartson, amíg neked szabad? És addig ne, amíg neked már kényelmetlen? Mert hétmilliárd ember van rajtad kívül a világon, és ahhoz kurvára kicsi vagy, hogy ezekkel szemben a te igazad legyen minden esetben a mérvadó. Mert ha erre törekszel, akkor igenis a cenzúrát támogatod. Méghozzá a legfélelmetesebb fajtáját: az öncenzúrát, a gondolatbűnözés intézményét.
Szokás mondani, hogy az okos ember más hibájából tanul, az egyszerű a sajátjából, a hülye a sajátjából sem.
Mi most akkor melyikek leszünk?
